Merre tart az „elgabonátlanodott” debreceni tollaslabdaélet?
– Igazából azért adom át a Debreceni Tollaslabda Club főtámogatói szerepet, az egyesület vezetését, mert úgy érzem, hogy azzal a támogatással, amit mi adhatunk, a hazai tollaslabdasport-életben most már méltatlan helyen tudunk csak szerepelni. Ezt a sportágat is eluralta a pénz. Az összes jó játékosunkat elvitték, utánpótlás-nevelő egyesületté változtunk, és a felnőttekkel már nem tudunk olyan jól szerepelni, mint a régmúltban. Úgy gondolom, hogy az, hogy csak a harmadik-negyedik helyen legyünk, a múltunkhoz méltatlan és a csapat sem ezt érdemelné – nyilatkozta a Cívishírnek Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója nemrégiben.
A cég negyven év után megszüntette a Debreceni Tollaslabda Club támogatását.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a főszponzor magára hagyta a tollaslabdázókat. Lakatos Zoltán előkészítette a sportág támogatásából történt kivonulását. – Beszéltem a jövőről Makray Balázzsal, a Debreceni Sportcentrum stratégiai igazgatójával és Becsky András ügyvezetővel, továbbá az egyetemmel is, hogy a tollaslabdasportot miként lehetne továbbvinni a városban. Ebben az egyetemnek az 5-7 ezer külföldi hallgatója révén óriási lehetősége van. Közöttük csak lehet találni kettőt-hármat Thaiföldről, Indonéziából, aki hazájában ugyan nem az első számú játékos, de a magyar berkekben még nagyon szépen tudna szerepelni. A debreceni tollaslabdasportot a Debreceni Sportiskola viszi tovább. Becsky András azt ígérte – együttműködve az egyetemmel –, tud abban segíteni, hogy idecsalogassanak egy pár olyan keleti játékost, aki nagyon sokat hozzátehet a debreceni csapat működéséhez.
Családdá vált egyesület
Tekintsünk azonban egy kicsit a múltba. Honnan eredeztethető a Hajdú Gabona Zrt. és a debreceni tollaslabdázók nemrégiben véget ért kapcsolata. Ezen az úton a Cívishír olvasóit Lakatos Zoltán viszi végig, kiemelve néhány játékost, akik nemcsak Debrecenben, hanem országos szinten is előkelő helyen jegyzett tollaslabdázók voltak.
– A cég és a sportegyesület kapcsolata 1983-ban kezdődött, azóta a Hajdú Gabona a lehetőségeihez mérten segíti a tollaslabdásokat. 1983-ban kerültem a tollaslabdasporttal is foglalkozó Debreceni Kinizsihez, mint elnökhelyettes, majd később elnöke lettem a sportegyesületnek – kezdte Lakatos Zoltán. – A tollaslabdasportot és a debreceni tollaslabdázókat akkor szerettem meg, amikor 1985-ben elkísértem a csapatot Münchenbe, egy tornára. Vonattal utaztunk, így volt időnk megismerni egymást. Budapestről azonban már nem volt vonat Debrecenbe, onnan négy taxival jöttünk, mert annyira haza szerettünk volna már érni, hogy nem akartunk több órát várakozni a Nyugati pályaudvaron. Az első bajnoki érmet a Kinizsiben szerezte még a tollaslabdacsapat 1991-ben. Ezzel elkezdődött egy sikerszéria, az egymást követő 17 évben megnyertük a hazai tollaslabda magyar bajnokságot. Majd két év kihagyás után még egyszer. Az utolsó bajnoki aranyérmet Debrecenben szereztük, az igazából, úgy gondolom, hogy a sors ajándéka volt, hiszen akkor már a pécsi csapat nagyon erős volt. Egykori játékosunk, az örökös magyar bajnok, Károlyi Ákos tette le a pécsi tollaslabdázás alapjait és létrehozott egy sikeres iskolát. Onnantól kezdve a pécsiek már nagyon erősek lettek, több pénzük is volt és a legjobb játékosainkat el tudták vinni. A legsikeresebb 21 évünkben nem csak csapatbajnoki címeket zsebeltük be, hanem szinte számolatlanul hoztuk az egyéni első helyezéseket is. Rendszeresen részt tudtunk venni a Bajnokcsapatok Európa-kupáján, ott a nyolc közé kerülésünk volt a legjobb eredményünk. És ami még nagyon nagy dolog, hogy aki 25 magyar bajnoki aranyérmet meg tudott szerezni, az örökös bajnoknak tekinthető Magyarországon.
Nekünk négy ilyen játékosunk is van: Károlyi Ákos, Tóth Henrik, Bánhidi Richárd és Gondáné Fórián Csilla.
Az utolsó 15-20 évben csak debreceni indulású játékosok lettek huszonötszörös magyar bajnokok. Akit a négyekből kiemelnék, az Gondáné Fórián Csilla, aki negyvenszeres magyar bajnok, mi több, ő saját jogon kijutott a barcelonai olimpiára is. Emellett van szeniorban Európa- és világbajnoki aranyérme. Mindemellett Debrecenben, az Epreskerti Általános Iskola igazgatója.
Lakatos Zoltán megosztotta azt is, hogy miért szereti és becsüli nagyra a tollaslabdázást.
Mint mondta, óriási észjáték; kérdés, hogy az egyik játékos miként tud a másik eszén túljárni azzal, hogy hová üti a labdát. A fizikai megterhelést tekintve a sportágak között a negyedik helyen szerepel. – Amikor elköszöntem a tollaslabdázóktól, nagyon büszke voltam arra, hogy szinte az összes volt tollaslabdázó ott volt, Európa több országából is hazajöttek a rendezvényünkre. Igazából a csapat nemcsak sportolók közössége volt, hanem egy családdá vált, nagyon sok közös kirándulás, együttlét is erősítette az együvé tartozást. Igyekeztem őket eljuttatni sok helyre az országba kirándulások alkalmával, de voltunk a Felvidéken és Erdélyben is. A tollaslabdázóktól a jövőben sem szakadok el, támogatom őket a jövőben is, hiszen életemnek egy nagyon szép korszaka kötődik hozzájuk. Remélem, hogy Debrecenben tovább tudja vinni a tollaslabda hírnevét.
CH
