Menekülnek a debreceni egyetemisták!
![Menekülnek a debreceni egyetemisták!](https://civishir.hu:10013/media/23fcf046-bdb7-4824-a242-3981a773a2c4.jpg?size=850)
A futsal NB I. alsóházi rájátszásában nagyon fontos győzelmet aratott a DEAC a Veszprém otthonában. Vereség esetén elszállt volna minden remény, ennek tudatában kezdtek a DEAC-osok, és az 5. percben vezetést szereztek. Fordított a Veszprém, de a szünetig négyszer is mattolta a hazaiakat a hajdúsági együttes, így megnyugtató, háromgólos előnnyel sikerült félidei pihenőre vonulni.
A második félidőt ott folytatták a mieink, ahol az első félidőben abbahagyták. Már 7-2 is volt az állás, amikor a Veszprém tudott kozmetikázni az eredményen, de az utolsó két gólt ismét a debreceniek szerezték, így magabiztos győzelmet arattak.
A DEAC a rájátszásban öt forduló után még mindig utolsó, de hátránya már csak egy pont, az pedig a hátralévő öt forduló során ledolgozható.
FC Veszprém - DEAC Futsal Club (2-5) 4-9
Játékvezetők: Kovács Gábor, Rózsa József
Veszprém: Varga Tamás, Bényi Kálmán, Leitold Tamás, Tatai József, Molnár István. Cserék: Kasza Viktor, Pálfi Róbert, Tar Tamás, Hazuga Soma, Farkas László, Vas Ferenc, Udvardi Márk. Edző: Németh Gábor.
DEAC Futsal Club: Szalánczi Zoltán, Angyalos András, Fekete Viktor, Nagy Imre, Berecz Zsolt. Cserék: Mezei Dávid, Ponczok Tamás, Kovács István, Tar Gergő, Milbik Kálmán. Edző: Darányi Antal.
Gólszerzők: Molnár István (8'), Pálfi Róbert (11'), Leitold Tamás (27'), Bényi Kálmán (29'), ill. Nagy Imre (5'), Berecz Zsolt (13', 16', 19', 35'), Angyalos András (17', 25'), Fekete Viktor (26', 30').
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)