Melyik a legjobban gyorsuló utcai elektromos autó?

Te tudod, hogy melyik a legjobban gyorsuló utcai elektromos autó? A piacon elérhető, most azonnal, akár még készletről is elérhető autókra gondolj. Olyanokra, amelyekre nem kell heteket vagy akár hónapokat is várni. Na, szerinted melyik a befutó? Milyen típus ez, és mit tud? És ez van Magyarországon is?
A gyorsulás a minden?
Dehogy is! Ezeket az elektromos csodákat egyáltalán nem a gyorsulásuk miatt szeretik annyian. A legtöbben környezetkímélő mivoltuk, valamint a takarékos üzemeltetésük miatt választják őket.
A közvetlen környezetünkre már azzal is pozitív hatást gyakorolunk, ha nem pöfögjük tele káros anyagokkal. Ebben verhetetlenek a nulla kibocsátással rendelkező e-autók. Ha pedig tudjuk a töltéseket megújuló energiából fedezni, azzal szinte tökéletesen karbonsemlegessé tudjuk tenni a járművünket.
Ez utóbbit ha saját napelemről működő otthoni töltőről oldjuk meg, akkor még ingyen is volt az áram. Ezzel pedig jelentősen tudunk csökkenteni a mobilitási költségeinken. Ráadásul azzal is számolhatunk, hogy jelentősen csökken a szervizköltségünk is ezekkel a modellekkel, így még gazdaságosabbá válnak.
Tehát mind környezetvédelmi, mind gazdasági szempontból abszolút megéri váltani elektromos meghajtásra. Viszont visszatérve a bekezdés címére: az is igaz, hogy sok esetben ez (a gyorsulás) teszi őket nagyon szexivé!
Ha már szexi és gyors autók
Manapság az elektromos autózás sok esetben összefonódik Elon Musk nevével, akinek egyedi a humora, mellyel átitatta a teljes vállalatát. Nagyban befolyásolja ez például a modelleik neveit. A 2003-ban alapított Tesla Inc. első saját autója a 2008-tól sorozatgyártott Roadster volt. De Musk igazi agymenése csak ezt követően, 2009-ben kezdődött meg, amikor is megjelent a Model S. Ezt követte a 2012-ben bemutatott Model X, a 2017-től átadott Model 3, majd a 2019-ben bemutatásra került Model Y jött.
Ezzel 10 év alatt teljessé vált Elon SEXY (S,3,X,Y) sorozata! És milyen találó, ha azt nézzük, hogy valóban szexivé tette az elektromos autózást. Rengetegen kezdtek el érdeklődni a téma iránt, és egyre többen vágytak egy Teslára, egy környezetbarát járműre.
Akkor melyik is a legjobban gyorsuló utcai elektromos autó?
Nem véletlenül említettük meg a Tesla modelljeit, ugyanis brutálisan jól gyorsulnak! Olyan gyorsan vannak 100-on, hogy kategóriájukban a mai napig sincs egyetlen igazi kihívójuk sem ezen a téren. Köztük is a legbrutálisabb (a legjobban gyorsuló utcai elektromos autó) a Model 3. Ha szeretnél erről meggyőződni, vásárolj Model 3-at készletről a 101 EV Parktól!
Ennek az autónak egyébként több változata is van. A leggyorsabb a Performance változat, amely egészen elképesztő, 3,3 mp-es gyorsulást tud 100-on! Egy igazi szörnyeteg! De ott van még a Standard Range változat, mely 5,6 mp-es 100-as gyorsulásra képes. Vagy a Long Range típus, melynek 4,4 mp kell ugyanezen sebesség eléréséhez.










