Megvendégelték a debreceni szegényeket, és közben szóba került Orbán Viktor és a foci is

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a június utolsó vasárnapján is vendégségbe hívta városban élő szegényeket a Petőfi téren.
A szervezők a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben azt írják, sokan panaszkodtak a kicsi nyugdíjra, amelyből így hónap végére már egy fillér sem marad. Egy idős néni szerint érzéketlen a kormány, a milliárdosokat nem érdeklik a szegények. Elhangzott az is, hogy „ha Orbán Viktor csak tizedannyira úgy szeretne bennünket, mint a focit, nem kellene éheznünk” - áll az egyesület vezetője, Tukoráné Kádár Ibolya által jegyzett beszámolóban.
Tisztelettel köszönjük mindenkinek a támogatását. Külön köszönjük a debreceni pékség segítségét, illetve annak a debreceni hölgynek a felajánlását, aki minden hónapban a térre hozza ajándékát a gyermekeknek. Köszönjük annak a debreceni családnak a támogatását, akik pizzát hoztak a gyermekeknek. Hálásak vagyunk csoporttársunknak, aki a tortát sütötte. Örülünk, hogy egyre többen adományoznak az egyesületnek.Hálásak vagyunk az Ausztráliából érkezett pénzbeli felajánlásért, de mindenkinek köszönjük, aki bármilyen módon támogat bennünket
- olvasható a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete közleményben.



















