Megújul a Liget tér

Új kondipark várja a sportolni vágyókat a Liget téren; 176 négyzetméteres, 25 sporteszközt felvonultató pályát csütörtökön adták át.
A pályán 16 típusú eszközből összesen 25 darabot telepítettek. A befoglaló téglalapon belül egymástól elkülönülve, az eséstávolságokat figyelembe véve összesen 6 elemcsoportot építettek ki. Ezen elemcsoportok az alábbi eszközöket tartalmazzák:
- függeszkedő, húzódzkodó,
- fellépő egység,
- fekvőtámasz egység,
- függeszkedő,
- tolódzkodó,
- korlát, bordásfal, has-, valamint hátizom-erősítő eszközök.
A sporteszközök egyenként és a sportpark egésze is az EN 16630:2015 szabványnak megfelelően került kialakításra.
A beruházás a Liget téren 16 millió forintba került, amelyet a BMSK Zrt. finanszírozott az országos program keretében.
Az új kondipark után a következő hetekben indul el a Liget tér átfogó megújítása európai uniós forrásból. Bébijátszóteret alakítanak ki játszóvárral, csúszdával és rugós játékokkal, egy rendezvényteret színpaddal, valamint gyalogossétányt, emellett kihelyeznek padokat, hulladéktárolókat és korszerűsítik a zöldterületeket.
További 5 sportpark épülhet
Az idei évben a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program és a BMSK Zrt.-vel való együttműködés keretében további 5 helyszínen épülhet sportpark Debrecenben:
- Nagysándor-telep – Furulya u. 2. szám alatti ingatlan;
- Hatvan utcai kert – Bartók Béla u. 76. szám alatti ingatlan;
- Erzsébet utcai közpark – Erzsébet-Ispotály utca közpark;
- Kandia utcai játszótér – Kandia utca és a Klaipeda utca közötti játszótér;
- Debrecen-Józsa – a Gönczy Pál utcai sportcentrum ingatlanán.
Ezen sportpályák telepítése a Liget térihez hasonlóan a BMSK Zrt. finanszírozásában, egyenként 16 millió forintból, összességében tehát 80 millió forintból történik meg. A debreceni önkormányzat a területet, valamint a sportpályák fenntartását biztosítja.


















