Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megszállták a rendőrök Hajdúhadház térségét

police.hu | 2025. 09. 03. | 07:54:48
Huszonöt embert állítottak elő.
Megszállták a rendőrök Hajdúhadház térségét
Csaknem 150 rendőr vett részt az akcióban (Fotó: police.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DELTA Program keretében a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a vármegyei rendőr-főkapitányság más alegységei, rendészeti társszervek és állami hatóságok hajtottak végre nagyszabású akciót.

A fő cél ezúttal is a kábítószer-bűncselekmények felderítése volt. Több településen 50 helyi és közel 100 készenléti rendőr, 4 román rendfenntartóval kiegészülve hajtott végre egész napos bűnügyi, közlekedési és közrendvédelmi ellenőrzést augusztus 28-án. 

Az egyenruhások 25 főt állítottak elő, közülük kilencet körözés alapján, két embert pedig bűncselekmény gyanúja miatt. Közlekedési jogsértések miatt 89 esetben jártak el és több mint 1,5 millió forint bírságot szabtak ki, továbbá öt ittas járművezetőt is kiszűrtek a forgalomból. Egy fő esetében bűncselekményi értéket jelzett a szonda, ezért gyanúsítottként hallgatták ki, egy másik sofőr engedély nélkül vezetett, őt szabálysértési őrizetbe vették.

Szabálytalan áramvételezés miatt az OPUS TITÁSZ munkatársai négy emberrel szemben jártak el, őket a rendőrök szintén szabálysértési őrizetbe vették. Egy alkalommal pedig nagy mennyiségű vágott dohány miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei intézkedtek, míg a Nemzeti Közlekedési Hatóság a járművek ellenőrzését segítette.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság nyomozói két helyi nővel szemben indítottak eljárást kábítószer-kereskedelem miatt. Az ügy jelenlegi adatai szerint mindketten a büntetés-végrehajtási intézetekben lévő rokonaiknak küldtek drogokkal átitatott papírokat.

A Vámospércsi Rendőrőrs bűnegyesei a Cívis KTA közreműködésével egy bagaméri férfin ütöttek rajta, aki a gyanú szerint szintén kábítószerrel kereskedett ismerősi körében.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közeljövőben is tervez hasonló jellegű ellenőrzéseket.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Az egyeki gyepmesteri telepen nemcsak befogják és ellátják az állatokat, hanem valódi otthont is keresnek nekik.
Autók ütköztek Hajdúszoboszlón
Autók ütköztek Hajdúszoboszlón
Áramtalanítottak a tűzoltók.
50 helyett 145-tel száguldott Hajdúböszörményben
50 helyett 145-tel száguldott Hajdúböszörményben
Csaknem félmilliós bíróságot kapott a sofőr.
Bővítik az ebesi központot
Bővítik az ebesi központot
Parkosítás is része a beruházásnak.
Útfelújítás miatt korlátozzák a forgalmat Derecskénél
Útfelújítás miatt korlátozzák a forgalmat Derecskénél
Új burkolatot kap a Derecske-Hajdúszovát összekötőút.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Hajdúszoboszló rezsicsökkentő fejlesztést hajt végre
Hajdúszoboszló rezsicsökkentő fejlesztést hajt végre
A Csónakázó-tóba folyó termálvíz hőjét nyerik vissza a távhőrendszerbe.
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A Debreceni Járásbíróság előtt az ügy.
Tűz volt egy böszörményi ház udvarán
Tűz volt egy böszörményi ház udvarán
A Móra Ferenc útra riasztották a tűzoltókat.
Három sugárral oltották a téglási házat
Három sugárral oltották a téglási házat
Az Annakertben csaptak fel a lángok.
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Az egyik jármű lezuhant a felüljáróról.
50 helyett 145-tel száguldott Hajdúböszörményben
50 helyett 145-tel száguldott Hajdúböszörményben
Csaknem félmilliós bíróságot kapott a sofőr.
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A Debreceni Járásbíróság előtt az ügy.
Rablás a debreceni belvárosban
Rablás a debreceni belvárosban
Ketten voltak, a sértettnek esélye sem volt.
Keresik, ki lopta el a táblát Nagymacson
Keresik, ki lopta el a táblát Nagymacson
Szemtanúk jelentkezését várja a debreceni rendőrség.
Debrecenben dőlt el a csákánynyeles gyilkos sorsa
Debrecenben dőlt el a csákánynyeles gyilkos sorsa
Szíve választottjának ismerősével végzett, és majdnem megölte az asszonyt is.
Mezőcsáti gyújtogató: súlyosabb ítéletet kértek Debrecenben
Mezőcsáti gyújtogató: súlyosabb ítéletet kértek Debrecenben
Ittas állapotban követte el a bűncselekményt.
Drogot fogyasztott a komádi gyorshajtó
Drogot fogyasztott a komádi gyorshajtó
Ráadásul korábban eltiltották a vezetéstől.
Óvodákba, iskolákba tört be a hajdú-bihari férfi
Óvodákba, iskolákba tört be a hajdú-bihari férfi
Ha lehetősége nyílt, meg is vacsorázott az intézményekben.
Pszichiáter és álorvos a vádlottak padján
Pszichiáter és álorvos a vádlottak padján
Számos pácienst, hozzátartozót vertek át.
„Ukrán aranykonvoj”: videót tett közzé a NAV
„Ukrán aranykonvoj”: videót tett közzé a NAV
A hatóság gyanúja szerint a felvételen egy benzinkút mellékhelyiségében dokumentumokat hamisítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
A miniszterelnök tudatta, több mint ezer választási megfigyelő érkezik hazánkba.
Hirdetés
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
Dobrev Klára szerint készül egy Mi Hazánk–Fidesz koalíció.
Hirdetés
Hirdetés
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Gazdaság
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés