Londoni alvilág
A brit főváros utcakövei alatt legalább olyan színes világ nyílik az érdeklődő előtt, mint a felszínen – vallják az urban explorerek, vagyis a városi felfedezők. És valóban, a metropolis gyomrában az elhagyott metróállomásokon kívül találhatunk légoltalmi járatokat, téglaboltozatos, másfél évszázados víztározókat, raktárakat, régi telefonközpontot és természetesen irdatlan kábelalagutakat is. Nem beszélve annak a kisvonatnak (Mail Rail) a vágányrendszeréről, amely postai küldeményeket szállított egészen 2003-ig. De ráakadhatunk az egykor szebb napokat látott Tyburn-patakra is, amely ma már végig London alatt kanyarog.
A metró 150 éves története már önmagában is közlekedéstörténeti és turisztikai érték, éppen ezért több idegenforgalmi cég ajánl metrótúrát az érdeklődőknek, amelynek során egy ötven éve nem használt állomásra is beléphetünk. A városi felfedezők mozgalmának képviselői azonban ennél több helyre jutnak el. Ők azok – bár nem mindig szabályos módon – de elhagyott gyártelepekre, lezárt üzemterületekre jutnak be, és ott fényképeket készítve tisztelegnek az építőmérnöki teljesítmények előtt.
Így tett Bradley Garrett is, aki foglalkozására nézve földrajztudós, de a felszínen látható tereptárgyaknál sokkal jobban érdekelte a londoni szennyvízcsatornák világa. Nemrégiben megjelent könyvében függőleges keresztmetszetet ad a brit főváros „bélrendszeréről”, amelyet maga is végigjárt. Az emberiség irtózatos pénzeket költött el olyan föld alatti terek létrehozására, amelyeket aztán csak nagyon rövid ideig vagy egyáltalán nem használt – vonja le a következtetést, utalva a második világháborús légoltalmi helyiségekre, ahol még ma sem találni egyetlen kiégett villanykörtét sem, mivel ezen létesítmények egy részét még most is karbantartják.
Tény, hogy a XX. században nagy szerepet játszottak London föld alatti történetében a titkos építkezések. A Kingsway telefonközpont – amelyet egy légoltalmi pincéből alakítottak át – a háború után egy ideig az óceánfenéken húzódó transzatlanti telefonkábelek végpontjaként működött, a hidegháború kezdetével azonban a kormány tette rá a kezét, és – mint azt Duncan Campbell írta a Daily Express hasábjain annak idején – föld alatti erődítmény létrehozásán ügyködött. Ezt minden igyekezetével tagadta a kormányzat, de Campbell harminc évvel később saját fényképekkel bizonyította a titkos rendszer létezését.
A városi felfedezők azonban nemegyszer borsot is törnek a hatóságok orra alá. Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjének idején hatalmas botrány bontakozott ki abból, hogy néhány városfotós eljutott a használaton kívüli Aldwych megállóba. Méghozzá a használatban lévő Piccadilly-vonal igénybevételével, amelyen azonban éppen az esküvőt övező biztonsági intézkedések következtében ideiglenesen nem jártak a szerelvények. A négy felfedező négy órát tölthetett a jegyárusító bódék, összekötő folyosók, régi liftek fényképezésével, mielőtt egy ipari kamera felvételének köszönhetően észrevették, amint beszállnak a metróalagútba. Az aldwychi négyekként elhíresült fotósok esete újult erővel élesztette fel a föld alatti rendszerek bejárhatóságában rejlő kockázatokról szóló vitát. Az eset után a közlekedési vállalat szóvivője ismét felhívta a figyelmet, hogy az utasok elől elzárt területekre szigorúan tilos és életveszélyes a bejárás. Ennek ellenére az ilyen sportot űzők gyakran töltenek fel az internetre új képeket egy-egy kalandtúrájukról, egyben kihívást intézve versenytársaikhoz.
A föld alatti világ nemcsak újságírók, turisták, mániákus fotósok, hanem a befektetési szereplők fantáziáját is mozgatja. Egy nemrég született terv szerint a felhagyott metróalagutak és –állomások meglepően új felhasználási lehetőséget kapnának. A brit Gensler tervezővállalat és designcég London Underline néven kerékpáralagutat hozna létre, amelyek használatával ki tudnánk kerülni a belvárosi dugókat. Az átjárót liften tudnánk elérni, és a kerékpársáv mellett gyalogolni is lehetne. A négy megálló hosszúra tervezett rendszerben – lépéseink által keltett – kinetikus energia szolgálná a világítást.
SzN
