Kunkli Tivadar a szorító mellől szurkol Zilainak

Amint arról már beszámoltunk, augusztus 13-án újra K-1-es gladiátorok csapnak össze a debreceni Főnix Csarnokban, ahonnan természetesen nem hiányozhat a küzdősportok magyar legendája, Kunkli Tivadar. A Bob Sapp elleni mérkőzés óta jól megérdemelt „nyugdíjas” napjait töltő borsodi harcos a ring mellől drukkol majd barátjának, Zilai Sándornak.
„Sanyival jó pár éve ismerjük már egymást, hiszen már akkor lejárt az edzéseimre, amikor Debrecenben tartottam tréningeket. Együtt edzettünk anno az első thaiföldi mesterrel, aki eljött hozzám Magyarországra, és megmutatta nekünk, hogy igazából mi is az a thai-boksz. Azóta is jó barátságban vagyunk. Amikor versenyre készült, mindig lejött hozzám, edzettünk pár alkalommal, megnéztük, hogy áll a felkészüléssel.” – mesélte Tivadar Zilairól, aki a Főnixben profi muay-thai szabályok szerint méretteti meg magát az Európa-bajnoki címért.
A barátjának szurkoló Kunkli Tivadart nagy várakozásokkal tekint a debreceni eseményere:
„Bizonyára furcsa érzés lesz, hogy ezúttal nem a színfalak mögött, a többi, megmérettetésre várakozó sportoló között fogom majd nézni a mérkőzést, hanem a VIP-szektorban ülve. A kitűnő mérleggel rendelkező barátom, aki a 120 mérkőzéséből csupán néhányat veszített el, győzelmeinek 80 százalékát pedig K.O.-val vitte véghez, a Főnix Csarnokban is nevéhez méltón fog küzdeni és úgy véli, a debreceni megmutatja a horvátnak, milyen a magyar virtus..” – mondta el Kunkli Tivadar.

















