Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közép-Európa legnagyobb gyűjteménye van a szomszédban

| 2015. 12. 08. | 19:34:23
Az újjávarázsolt kiállítóhely Debrecenből és Nyíregyházáról is rövid idő alatt elérhető.
Közép-Európa legnagyobb gyűjteménye van a szomszédban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Felújították Közép-Európa legnagyobb szekér-, kocsi-, szán- és hintógyűjteményének kiállítóhelyét a mátészalkai Szatmár Múzeumban.

Cservenyák László, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a több mint száz egykori személy- és teherszállító eszköznek helyet adó színt a Kubinyi Ágoston múzeumszakmai támogatási program keretében újították meg, a saját forrással együtt mintegy 10 millió forintból. A 40 éve épült, most újjávarázsolt kiállítóhelyet új látványelemekkel is kiegészítették, a 4x2 méter nagyságú háttér-installációk utcai környezetbe helyezik a régi hintókat, kocsikat, szekereket és szánokat.

Kuriózumok is vannak a kocsik közt

A három részből álló, körpanorámás szekérszínben lévő gyűjteményben a magyar kocsik szinte valamennyi alaptípusa és azok tájjellegű változatai láthatók, a népi teherhordó eszközöktől, a polgári és nemesi személyszállító fogatokig. A gyűjtemény kiemelkedő darabjai közé tartozik a Grassalkovich-féle Viktória-hintó, az Esterházy-gálakocsi, a gavallérkocsi, a barokk halottas hintó, valamint a kígyóvasalású szekerek, az orosz és lengyel típusú szánok. Lajtos, szivattyús tűzoltókocsik, társas vadászkocsi és Cziráky-kocsi szintén tartozik a gyűjteményhez. A bemutatott kocsik, szánok mellett látható az azokat egykor készítő kerékgyártó-, valamint a vasalásukat ellátó kovácsműhely is, szerszámtárukkal együtt.

A Szatmár Múzeum más gyűjteményeknek is kiállítóhelye

A mátészalkai Szatmár Múzeumban - amelyet 1975-ben alapítottak - állandó kiállítás mutatja be továbbá a szatmár-beregi fafaragásokat, a szatmári lábbelikészítés eszközeit, a népi díszítőművészetet, valamint a város villamosítási történetét. Mátészalkán 1888-ban ugyanis az országban elsőként használták közvilágításra az elektromos áramot. A múzeum legjelentősebb képzőművészeti gyűjteményében láthatók Gábor Marianne és Holló László festőművészek alkotásai, illetve Kertész Klára kerámiái is. Az intézmény őrzi Luby Margit néprajzkutató 20 ezer oldalas néprajzi gyűjteményét.

Babakiállítás is látható

Cservenyák László szólt még arról: február végéig - munkanapokon - Szamosiné Reményi Éva babagyűjteményének kiállítását is láthatják a látogatók a Szatmár Múzeumban, illetve az intézmény honlapján a város nevezetességeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

További híreink
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Debrecenben, Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón és Püspökladányban változik az ügyintézés.
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Régi barátja rágyújtotta a házat.
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
A modern FLIRT-vonatokon nem mindig működnek a mosdók. A MÁV válasza megdöbbentő.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Igényfelmérő lap kitöltésével lehet jelentkezni.
Balesetben elhunyt Kathi Béla
Balesetben elhunyt Kathi Béla
A testépítő 46 éves volt.
Autók ütköztek a Nagyerdőn
Autók ütköztek a Nagyerdőn
A debreceni tűzoltók és mentők már a helyszínen.
Egy idős férfit keresnek Debrecenben
Egy idős férfit keresnek Debrecenben
Egy egészségügyi intézményből tűnt el.
Négysávosítás a 4-esen: vételi ajánlat a tulajdonosoknak
Négysávosítás a 4-esen: vételi ajánlat a tulajdonosoknak
Csaknem 400 földterületet vásárolna meg az állam.
Forgalomkorlátozás a debreceni klinikán
Forgalomkorlátozás a debreceni klinikán
A térburkolat cseréje várhatóan két hétig tart.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.
Hirdetés
Hirdetés
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Támogatott tartalom
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Hirdetés
Hirdetés