
Közel száz év a könyvek bűvöletében


Ritkaságszámba megy, hogy egy könyvtár 99 éves olvasót tudhat a sajátjának – Hajdúszoboszlón ez valóság. Az Országos Könyvtári Napok keretében október 9-én a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár legidősebb olvasóját, Tóth Ildikó Borbálát köszöntötte.
Ildikó nénit otthonában kereste fel intézményünk igazgatója, Borsi Csaba és Tányér József könyvtárvezető. Emléklappal és virágcsokorral köszöntötték, jó egészséget, örömteli, szeretetben gazdag éveket kívánva neki.
Ildikó néni 1927-ben született Nagyenyeden, és több mint négy évtizede él városunkban. A könyvek szeretete ma is része életének: gondozója rendszeresen eljuttatja hozzá a nálunk kölcsönzött hangoskönyveket, amelyek történeteikkel tartalmasabbá és örömtelibbé teszik mindennapjait.
„Én örvendek mindennek” – mondta legidősebb olvasónk, akinek napjait a lemezek, a rádióműsorok és a hangoskönyvek hallgatása teszi teljessé. Beszélgetésünk során Juhász Gyula A munka című verséből is idézett: „Én őt dicsérem csak, az élet anyját…” – És olyan igaz ez! – tette hozzá.
Az Országos Könyvtári Napok idei hívószava az optimizmus. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott ez a találkozó is, hiszen a könyvek öröme és az emberi kapcsolatok minden életkorban reményt és derűt adhatnak.
A könyvtár szeretete pedig nemzedékeken ível át: ugyanazon a napon gyermekkönyvtárunkban legfiatalabb olvasónkat is köszöntöttük, aki 4 hónapos. Így olvasóink között közel száz év a korkülönbség, és ennél szebb bizonyítékot aligha kívánhatnánk arra, hogy a könyvek valóban minden életkorban velünk vannak.





































