Konyhaüzem: 50 munkahely Tégláson

Konyhaüzemet avattak Tégláson július 14-én. Az átadóünnepségen Mile Ferenc, az Itt és Most Egyesület elnöke köszöntőjében elmondta: a szervezet 16 éve létezik, és a 2011-ben megalakult Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval már 200 településen vannak jelen. Házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nevelőszülői hálózat, nappali és bentlakásos intézmények révén eddig több mint 12 ezer embernek nyújtottak segítséget, napi szinten pedig mintegy 8 ezer emberrel vannak kapcsolatban. A szociális étkeztetést 2015-ben indították el, a saját konyha gondolata 2016-ban fogalmazódott meg, majd a nyertes pályázatoknak köszönhetően mára fel is épülhetett. Mile Ferenc hozzátette: a létesítmény összesen 50 fő számára teremt munkalehetőséget és napi 10 ezer fő kiszolgálására alkalmas.


















