Klinikai baleset: a két fél másképp emlékszik
Onkológiai kezelésre érkezett, de súlyos balesetet szenvedett egy idős nő a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Az egészségügyi intézmény szerint nem történt mulasztás, az asszony fia viszont ezzel nem ért egyet.
– Nyolcvanöt éves édesanyámat betegszállító hozta a sugárterápiás kezelésre a debreceni klinikára Hajdúböszörményből, ahol egy idősek otthonában él – kezdte Benke László. – Az ötalkalmas kezelésből ez lett volna a harmadik, sajnos azonban erre már nem került sor. A kezelőhelyiségnél a betegszállítóktól a feleségem vette át az anyukámat, aki bár önállóan is tud járni, de nyugodtabbak vagyunk, ha valamelyikünk ott van vele, mégiscsak egy idős emberről van szó. A szokásos módon a nejem bekísérte az öltözőbe, segített neki levetkőzni, majd megkérdezte, hogy bemehet-e vele a kezelőbe, de a két szakápoló, egy nő és egy férfi, akárcsak a korábbi két kezelésnél, azt mondták, hogy erre nincs lehetőség, innentől majd ők, ahogy fogalmaztak „átveszik a nénit”. Alig csukódott be azonban az ajtó, amikor pár másodperc múlva már szóltak is, hogy menjen be a feleségem a kezelőbe, mert az édesanyám elesett. Később anyukám mesélte el, hogy a szakápoló nő kísérte el a kezelőágyig, ahol elengedte, el is fordult, így az ágyra már neki egyedül kellett volna felszállnia. Elmondása szerint semmilyen segítséget nem kapott ahhoz, hogy fellépjen, kapaszkodáskor pedig megcsúszott a keze, elvesztette az egyensúlyát, elesett, és mint később kiderült, combnyaktörést szenvedett. A balesetet követően átszállították a Kenézy kórházba, ahol, mivel vérhígítót szedett, csak két nappal később tudták megoperálni.
Benke László a baleset miatt panaszlevelet írt a klinikai központ főigazgatójának, választ várt a többi között arra a kérdésre, hogy mindez hogyan történhetett meg egy idős emberrel, akire a kezelőben elvileg két szakápoló is vigyázott. Az eset hátterét firtató kérdésekkel a Cívishír augusztus 29-én szintén megkereste az egyetem sajtóközpontját, ahonnan szeptember 11-én meg is érkezett a válasz. De nem egészen olyan, amire számítottunk. A felsőoktatási intézmény ugyanis egyetlen mondatot küldött: Intézményünk az ügyben belső vizsgálatot folytatott le, amelynek eredményéről a panaszost tájékoztattuk.
Válaszolt a klinikai központ
A panaszos, azaz Benke László valóban megkapta a klinikai központ levelét, amelyben a vizsgálat eredményéről tájékoztatták. Szerinte a válaszban némi személyeskedés és több pontatlanság is szerepel, ami számára megkérdőjelezi, hogy valóban megtörtént az ügy alapos feltárása.
– Rögtön a levél elején azt írják, hogy az édesanyámat én mint betegszállító vittem a kórházba – magyarázta. – Tényleg betegszállítóval érkezett a klinikára, de nem velem, ráadásul soha nem is dolgoztam betegszállítóként, de persze anyukám balesete szempontjából ennek van a legkevesebb jelentősége. Ami viszont sokkal inkább felháborított, hogy szerintük nem segítettem a kezelőbe való bejutását. Attól tekintsünk el, hogy nem én, hanem a feleségem volt ott, de ahogy azt már említettem, neki határozottan azt mondták a szakápolók, hogy nem mehet be édesanyámmal. – Mégis mit kellett volna tennie a feleségemnek? – kérdezi Benke László. – Erősködnie kellett volna annak ellenére, hogy azt a választ kapta, hogy nem kell bekísérnie az édesanyámat?
Ezen a ponton érdemes leszögezni egy, az ügy szempontjából mellékesnek tűnő részletet, ami azonban talán mégsem az. Nem mindegy ugyanis, hogy az a bizonyos kérdés hogyan hangzott el. A bekísérhetem-e a beteget? és a Kísérjem-e be a beteget? ugyanis nem pontosan ugyanazt jelenti. A panaszos szerint az első, a kórház szerint a második változat hangzott el.
És akkor itt most idézzük a klinikai központ válaszának azt a részét, amely a kezelőbe lépés és a baleset közötti időben történt.
2025. augusztus 26-án a beteget 10 óra 30 perckor szólították be az 1-es számú vetkőzőfülkébe, ahová menye kísérte, és jelezte, hogy előfordulhat, hogy nem várja meg a kezelés végét, mivel a munkahelyére kell sietnie. (László pedagógus felesége szerint ez nem így hangzott el, ugyanis a mama ajánlotta fel, hogy menjen nyugodtan dolgozni, ennek ellenére az öltözőben maradt és várta a kezelés végét). A hozzátartozó megkérdezte az asszisztensnőt, hogy kísérje-e be a beteget a kezelőbe, azonban tekintettel arra, hogy az előző két kezelésnél nem volt probléma, a kolléganő azt mondta, hogy nem szükséges. A bekísérés lehetősége továbbra is megvolt, mint az első két alkalommal, a hozzátartozó végül saját döntése alapján a vetkőzőfülkében maradt. Az asszisztensnő a beteget karon fogva és támogatva vezette be a bunkerbe (a kezelőhelyiség – a szerk.), közben érdeklődött az állapotáról. A beteg panaszt, állapotrosszabbodást nem jelezett. A kezelőasztalon történő fektetéshez, pozícionáláshoz kétlépcsős betegfellépő használata szükséges, így a kezelőasztal jobb és bal oldalán helyezkedett el a két asszisztens.
Eddig az idézet a levélből, amelynek következő bekezdésében arról írnak, hogy László édesanyja megkapaszkodott a kezelőasztalban, miközben bal karját az egyik asszisztens fogta, így indultak el a beteglépcső felé, amelynek első fokára lépve az idős asszony jobb lába kibicsaklott, elvesztette az egyensúlyát, majd a földre esett. Hozzáteszik: az asszisztens megpróbálta megtartani a beteget, de csak az esést tudta tompítani, miközben a másik oldalon álló ápoló a kezelőasztalon átnyúlva már nem tudta elérni az asszonyt.
Benke László ugyanakkor hangsúlyozta: az édesanyja elmondása szerint teljesen egyedül kellett volna felkapaszkodnia az ágyra, segítséget nem kapott. – Én nyilván neki hiszek, de tudom, hogy két ápoló állítása van az övével szemben – fogalmazott. – Azt ugyanakkor nem értem, hogy a klinikai vizsgálat eredményét közlő levélben miért írják, hogy édesanyám fájdalmat nem jelzett, és csak annyit mondott, hogy a jobb lábát nem tudja mozgatni, miközben valójában ordított, jajgatott a fájdalomtól.
Nem akar pereskedni
A klinikai központ vizsgálata végül azt állapította meg, hogy az egészségügyi dolgozók részéről nem történt mulasztás. Ugyanakkor László sérelmezi, hogy sem az édesanyját, sem a feleségét nem kérdezték meg a baleset körülményeiről. A Klinika tájékoztatása szerint baleseti jegyzőkönyv is készült a helyszínen az elesésről, amit sem a balesetet szenvedett beteggel sem a hozzátartozójával nem írattak alá, erről nem is tájékoztatták őket. – Ezzel szemben a feleségemet igyekeztek olyan színben feltüntetni a levélben, mint aki igazából nem is foglalkozott az anyósával – mondta felháborodottan, utalva a klinikai központ válaszának soraira. Pereskedni ugyanakkor nem akar, már csak azért sem, mert édesanyját nem szeretné kitenni egy ilyen tortúrának. – Szerintem egy egészségügyi intézményben jobban oda kellene figyelni arra, hogy ilyen eset ne forduljon elő, úgy gondolom, nagyobb odafigyeléssel elkerülhető lett volna a baleset – jegyezte meg. – Nyilván most még az érzelmek is beszélnek belőlem, de felháborítónak tartom ezt a fajta hozzáállást.
Különösen dühítőnek tartja, hogy a balesetet követő műtét miatt édesanyja legyengült állapotban van, az ötalkalmas sugárkezelésből csak kettőt tudott felvenni, és mivel a terápiát meghatározott időtartamon belül meg kell kapnia a betegnek, így neki erre már nem lesz lehetősége, hiszen könnyen lehet, hogy csak hónapok múlva épül fel. – Az ágyból még nem tud felkelni, hetente kétszer gyógytornász jár hozzá – mesélte. – Minden délben a sógornőm, késő délután pedig én tornáztatom két órán át. Próbáljuk sokat mozgatni, nehogy tüdőgyulladást kapjon a sok fekvéstől. Az igazat megvallva, nem is vártam, hogy beismeri a klinika, hibáztak a dolgozói, de azt azért nem gondoltam, hogy egészen a hivatalos levél megérkezéséig senki nem emeli fel a telefont, hogy vajon milyen állapotban van az édesanyám. Jólesett volna, ha érdeklődnek a hogyléte felől. Viszont ha már annyit sikerül elérnem, hogy a jövőben az eddigieknél jobban odafigyelnek a betegekre, akkor megérte, hogy a nyilvánossághoz fordultam édesanyám sajnálatos balesete miatt.
