Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jézus bevonult Debrecenbe

| 2016. 03. 20. | 19:06:23
A virágvasárnapi szertartással megkezdődött a nagyhét.
Jézus bevonult Debrecenbe
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A húsvétvasárnapot megelőző vasárnap virágvasárnap, több nyelvben pálmavasárnapként emlegetik, ez Jézus Krisztus Jeruzsálembe vonulásának ünnepe.

Debrecenben is már hagyomány, hogy a virágvasárnapi szertartással megkezdődik a nagyhét. A szabad ég alatt, Debrecen közterein is közösen ünnepelnek a bibliai kort idéző felvonulók, a böjti táncokat járó néptáncos lányok, a felekezetek képviselői és bárki, aki szívesen csatlakozik.

Így történt ez vasárnap is Csapó utca sétálóövezetében, a Fórum Bevásárlóközpont előtt. A menet az Emlékkertbe érkezett, ahol továbbra is közreműködött a Debreceni Népi Együttes, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Főnix Néptáncegyüttes táncosai, valamint a Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola népzene tanszakos növendékei, Fekete Boglárka és Veres Hunor, Sáriné Szebenyi Judit tanárnő tanítványai és a Vörösmarty Mihály Általános Iskola zöldágjáró diákjai.

Veres János református lelkipásztor szolgálata után Tokodi László domonkos rendi szerzetes szentelte a barkaágakat.

Hirdetés
További híreink
A pápaválasztáson tilos a mobilozás!
A pápaválasztáson tilos a mobilozás!
Lekapcsolják a jelet az egész Vatikánvárosban.
Debrecen, fekália, vizelet – országgyűlési hírmondó
Debrecen, fekália, vizelet – országgyűlési hírmondó
Az összes vízigénynek 15-20 százalékát fogják kitenni az akkumulátorberuházások – válaszolt az államtitkár.
Lemondott a román miniszterelnök
Lemondott a román miniszterelnök
Marcel Ciolacu bejelentette a bukaresti kormánykoalíció felbomlását is.
Oktatási Hivatal: 1530 diákot nem vettek fel sehova
Oktatási Hivatal: 1530 diákot nem vettek fel sehova
Lezárult az általános középfokú felvételi eljárás.
Orbán az újdörögdi gránátbalesetről: hangfelvétel is van
Orbán az újdörögdi gránátbalesetről: hangfelvétel is van
Az ügyben ügyészségi nyomozás is zajlik.
A magyarellenes jelölt az élen Romániában
A magyarellenes jelölt az élen Romániában
Az elnökválasztás második fordulóját május 18-án rendezik meg.
Szánalmas vergődés - így a Mi Hazánk a Momentumról
Szánalmas vergődés - így a Mi Hazánk a Momentumról
A debreceni képviselő szerint Szabó Bence inkább cselekedjen az esküjének megfelelően.
Lemondott mandátumáról a Momentum politikusa
Lemondott mandátumáról a Momentum politikusa
Nem indul a 2026-os választáson.
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Automatikus részletfizetés jár 500 ezer forintig.
DK: a kormány a bankok oldalán áll
DK: a kormány a bankok oldalán áll
Varga Ferenc szerint ez a rendszer embertelen és igazságtalan.
Erdő Péter az egyház „jelentős pillanatáról” beszélt
Erdő Péter az egyház „jelentős pillanatáról” beszélt
Római címtemplomában mutatott be misét.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A középiskolások 169 ezer forintot is kaphatnak havonta
A középiskolások 169 ezer forintot is kaphatnak havonta
Közölték, melyek a legnépszerűbbek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A tervezeteket a legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén lehet átnézni.
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Kiválasztották a tervezőt.
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Közel 20 hazai kis- és középvállalkozás képviselői ismerkedhettek a program eredményeivel, egymással és a cég innovatív gyártástechnológiáival.
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Automatikus részletfizetés jár 500 ezer forintig.
A tavaszi szünetben 338 ezer magyar pihent belföldön
Tömegével keltek útra a gyermekes családok is.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Páratlan tapétakínálat a Gulyás Tüzépen.
Megoldást keres arra, hogy rendezetten haladjon a felújítás?
Megoldást keres arra, hogy rendezetten haladjon a felújítás?
Válassza a konténeres sittszállítás szolgáltatást!
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Miután letettük a hajszárítót a fürdőben, akkor is színes programokat kínál a város.
Hirdetés