Jennifer Aniston smink nélkül, kócosan hozza élete alakítását
Ha azt mondjuk Torta, akkor a lelkes filmrajongó estig bújhatja a katalógusokat; így lehettek ezzel a fordítók is, ezért a Boldogság minden áron címmel hozták forgalomba a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetését, Jennifer Anistonnal a főszerepben. Illetve ez így nem is teljesen igaz, hiszen gyakorlatilag egy monodráma pereg a szemünk előtt. És mielőtt még a Jóbarátok moziváltozatára gondolnánk, hát nagyon nem: Anniston kisasszony alakítása Oscar-esélyesre sikeredett, aminek azonban komoly előzményei is voltak.
A népszerű színésznőt sokan szerettük volna már smink, bronzosító és a védjegyévé vált tökéletesen belőtt, szőke hajkorona nélkül egy komoly drámai szerepben látni. Hát most sikerült; a debrecenieknek persze nem, mert úgy látszik, a Saul fiát már hónapok óta senki sem meri kivenni az Apolló repertoárjából, a Cinema meg nem vevő az ilyesmire.
Pedig Aniston ezúttal egy baleset után lábadozó, egyetlen gyermekét elvesztő anyaként lézeng, szenved, tobzódik, dühöng, elmarja maga mellől férjét és barátait, de még a fájdalommal élő – a pozitív hozzáállást agresszív felszínességgel követelő – támogatói csoportból is krúgatja magát. Nem segít rajta az elviselhetetlen testi fájdalmakkal járó fizikoterápia, viszont biztos léptekkel halad a teljes gyógyszerfüggőség irányába. Öngyilkossá lett terápiás csoporttársa (Nina) példája vonzza, s elindítja egy úton az asszonyt, felvillantva a szabadulás lehetőségét a jóvátehetetlen, ezért fel sem oldható kínoktól.
Apró eseményekből, cselekvésfoszlányokból áll össze a film, az örök komika pedig a hátán viszi előre az egészet, nyoma sincs a megszokott gesztusoknak, fintoroknak, grimaszoknak; csak fájdalmat és vívódást látunk. Mert nem igaz, hogy van segítség, a terheket nem lehet letenni; azokkal együtt lehet csak felállni a padlóról: esetleg. A rendező azonban oly mértékben Anistonra épített fel mindent, hogy a Boldogság minden áron ennél többet nem nyújt. Hiába hozza élete alakítását a pályája csúcsára jutott színésznő, hiába erőteljes, meggyőző alakítása, szenvedéstörténete sem teszi felejthetetlen élménnyé a filmet. De mint említettük, ezért legkevésbé ő okolható, élete talán utolsó elszalasztott lehetősége az Oscarra a rendező és a forgatókönyvíró lelkén szárad. Még szerencse, hogy nem Kökényessy Ági csicsergését halljuk, lévén a mozi feliratos. Ennyi legalább megadatott.
SzN
