Ittasan karambolozott, majd ököllel többször megütött egy nőt Debrecenben
![Ittasan karambolozott, majd ököllel többször megütött egy nőt Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/ba1b8404-cfec-45fb-8420-97e75613f7f3.jpg?size=850)
Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet február 21-én a Debreceni Járásbíróság annak a 34 éves férfinak az ügyében, aki egy vitát követően bántalmazott egy nőt. A tárgyaláson a vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított.
Az elsőfokú bíróság a vádlottat súlyos testi sértés bűntett kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért őt 336 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
A tényállás lényege szerint a vádlott 2023. december 23-án 20 óra 50 perc körül személygépkocsijával Debrecenben, a Lehel utcai szervizúton közlekedett a Jerikó utca irányába, amely során összeütközött egy vele szemben érkező járművel. A baleset következtében a vádlott és a sértett is kiszállt az autójukból, és szóváltásba kerültek egymással. A férfi ekkor odalépett a 60 éves nőhöz, akit két alkalommal ököllel arcon ütött. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel a bántalmazás módjára, a sérült testtájékra, a vádlott szándéka nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.
A járásbíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűncselekményt ittas állapotban követte el.
Az ittas járművezetés vétsége miatt indult büntetőeljárás még folyamatban van. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi büntetlen előéletű és a cselekmény kísérleti szakban maradt.
A Debreceni Járásbíróság döntését mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)