Így kommunikál a kormányzat – leginkább sehogy
A kutya nem fordulna a legfelsőbb szintekhez, ha helyben meg tudnák mondani, mi a helyzet. Nem tudták megmondani. Az ügyben illetékes hatóság viszonylag gyorsan reagált, óvatosan passzolta a kérdést, jobban mondva úgy fogalmazott, nem kompetens benne. Érzelmileg manapság már egyáltalán nem megrázó bármilyen hivatalos hely hozzá nem értését tapasztalni a saját szakterületén, ahogy azt is megszoktuk, ilyenkor inkább megmutatják, merre menjünk tovább, csak őket hagyjuk már békén. Így tettünk.
A minisztérium sajtóosztályára írásban juttattuk el kérdésünket. Elektronikus visszaigazolást is kaptunk körülbelül arról, hogy a nyűgünk megérkezett, várjunk csendben. Vártunk. A (fél)hivatalos 15 napos válaszadási kötelezettség időközben kimehetett a divatból, ugyanis annak lejártával telefonon érdeklődtünk ugyanott; azt mondták, dolgoznak a kollégáik a válaszon. És legközelebb és legközelebb és megint legközelebb és annak a másnapján és a harmadnapján délután is ezt mondták. Akkor már felismerték a hangunkat, szinte néven szólítottak, fejből idézték a levelünk témáját, de továbbra sem történt semmi. Ha az első telefonálás alkalmával elküldenek a picsába, abból egyből értettünk volna – ez az irodai szlengre írt (azonnal, persze, megnézem a gépben, folyamatban van, pár nap, türelem) szarakodás azonban felettébb bosszantó.
Mikor már elszakadt a hímzőfonalunk, továbbra is nagyvárosi stílusban, szépen, de nyomatékkal megkérdeztük, hol lehet panaszt tenni, majd szóltunk, hogy az eset megérne egy újságcikket, – bizonyára pár alig hallható budapesti jézusmária! után –, egy percen belül visszahívtak, hogy megkérdezzék, van-e még néhány nap türelmünk. Nincs. Így, az ötödik héten nincs. Nem egy pár nap, egy tizedmásodperc sincs.
Így kommunikál ma Magyarország kormányzata, a minisztérium, a sajtóosztály. Nem rosszul, hanem sehogy. S ahogy újságíróktól halljuk, egyáltalán nem egyedi az eset. Nem azt mondják, hogy 2, 5, 30 nap múlva válaszolunk, és addig pofád lapos, hanem azt, hogy majd. Majd egyszer. (És persze azóta sem). Mindez persze nem a telefont emelgető hibája, hanem azé, aki oda tette őt. Dísznek. Reklámhangnak. Átverésnek. Időhúzónak.
Csak nehogy egyszer az legyen, hogy ők is kérdeznének tőlünk valamit! Majd 2014-ben válaszolunk!
