Huszti Szabolcs Debrecen után Fehérváron próbálkozhat
![Huszti Szabolcs Debrecen után Fehérváron próbálkozhat](https://civishir.hu:10013/media/2569c9cd-fcd8-4600-ab9a-5ab3a48c6d73.jpg?size=850)
Huszti Szabolcsot nevezte ki vezetőedzőnek a MOL Fehérvár FC labdarúgóklub, a sportigazgatói posztot Juhász Roland veszi át. A székesfehérvári klub hétfőn délelőtt - a Vasastól elszenvedett szombati vereséget követően - jelentette be: távozik Michael Boris vezetőedző. A német szakember február 16. óta 32 tétmérkőzésen irányította a székesfehérvári együttest, amely ezeken 13-szor nyert.
Boris mellett távozott a szakmai stábból Preisinger Sándor asszisztensedző is, míg Sallói István sportigazgató felajánlotta lemondását, ezt a klub vezetése elfogadta.
Boris helyét - amint a klub honlapja hétfő délután bejelentette - a 39 esztendős Huszti Szabolcs veszi át, aki 2018 januárjától pályafutása 2020-as befejezéséig volt a Fehérvár játékosa, majd sporttanácsadóként dolgozott a klubnál. Tavaly február és október között a DVSC-t irányította az NB II-ben, majd a feljutás után az élvonalban is. Segítője Toldi Gábor lesz.
Sallói pozícióját pedig Juhász Roland veszi át, aki 2013-tól 2020-as visszavonulásáig futballozott az együttesben, majd sporttanácsadóként, az NB III-as csapat szakmai stábjának tagjaként, 2021 áprilisa és 2022 februárja között pedig az élvonalbeli gárda másodedzőjeként dolgozott a klubnál.
A MOL Fehérvár FC az OTP Bank Liga kilencedik helyén áll 11 mérkőzésen gyűjtött 11 ponttal.
Az NB I. állása
1 | FERENCVÁROS | 9 | 7 | 0 | 2 | 21 | 5 | 16 | 21 |
2 | KECSKEMÉT | 11 | 5 | 5 | 1 | 17 | 10 | 7 | 20 |
3 | PAFC | 11 | 5 | 5 | 1 | 14 | 8 | 6 | 20 |
4 | KISVÁRDA | 11 | 5 | 3 | 3 | 21 | 19 | 2 | 18 |
5 | ZTE | 10 | 4 | 3 | 3 | 19 | 13 | 6 | 15 |
6 | PAKS | 10 | 4 | 2 | 4 | 16 | 20 | -4 | 14 |
7 | DVSC | 11 | 3 | 4 | 4 | 18 | 20 | -2 | 13 |
8 | ÚJPEST | 11 | 3 | 3 | 5 | 13 | 20 | -7 | 12 |
9 | FEHÉRVÁR | 11 | 3 | 2 | 6 | 11 | 17 | -6 | 11 |
10 | HONVÉD | 11 | 2 | 4 | 5 | 12 | 19 | -7 | 10 |
11 | MEZŐKÖVESD | 11 | 2 | 3 | 6 | 14 | 22 | -8 | 9 |
12 | VASAS FC | 11 | 1 | 6 | 4 | 10 | 13 | -3 | 9 |
[Beillesztett cikk: Elvettek az életünktől egy foci-vb-t! – panaszkodik a debreceni edző]
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)