Házhoz jött a hivatás a Szoboszlói úton

Mit csináljon a gyerek, ha még nem elég nagy ahhoz, ha maga döntsön a sorsáról, de már nem is olyan kicsi, hogy végtelen távolságra legyen tőle a pályaválasztás? Mindazok számára, akiket minden, de minden érdekel, no meg azok kedvére, akiket "csak" néhány szakterület bűvöl el, rendezett ismét nagyszabású karriernapot a Szoboszlói Úti Általános Iskola október 24-én.
Mivel az elsődleges pályaválasztási tanácsadó anya és apa, ráadásul az ő foglalkozásuk kézenfekvő, élő példa, immár hagyományosan az érdekes, népszerű hivatást űző szülőket hívták ezen a napon a diákokhoz, hogy adjanak ízelítőt szakmájuk szépségeiből, kihívásaiból.
A tanulók a karriernap folyamán osztályonként mini előadásokon vehettek részt, amelyek keretében megismerkedtek többek között egy bíró jóvoltából az igazságszolgáltatás sajátosságaival, jeltolmács segítségével fordították le a saját nevüket, a nyelvtanulás és az interjúkészítés fortélyaival ismerkedtek, de egy saját tervezésű csokikészítő gépet is kipróbálhattak.
Ez alkalommal is nagy sikert arattak a négylábúak: a rendőrség kutyás bemutatóján és a kutyaasszisztált foglalkozáson tolongtak a gyerekek, ahogy az ujj- és tenyérlenyomatot is örömmel vitték haza az ártatlan elkövetők.
A rendezvényen az Ady és a Fazekas gimnázium, valamint a DSZC intézményei is bemutatták képzési kínálatukat.


















