Három rábízott kislányt rontott meg egy hevesi férfi
![Három rábízott kislányt rontott meg egy hevesi férfi](https://civishir.hu:10013/media/6d1b213f-c77d-4cb9-85ab-7f076fb2d6fa.jpg?size=850)
A délhevesi faluban családon belül, hosszabb időn át elkövetett súlyos bűncselekmények miatt a napokban került sor vádemelésre.
A vádlott húszévesen, 2018-ban létesített élettársi kapcsolatot azzal az egyedülálló nővel, akinek akkor már volt három leánya, köztük egy ikerpár. Az összeköltözéskor az ikrek hétévesek, míg a nővérük tízéves volt. A gyermekek megbíztak nevelőapjukban, mivel régebb óta ismerték őt. A család egy parasztházban lakott, ahol a kislányok külön szobában aludtak egy kihúzható kanapén.
A vád szerint a bűncselekmények elkövetése 2020 tavaszán vette kezdetét. A vádlott először a ház konyhájában, majd a padláson molesztálta a nagyobbik lányt, telefonján is pornófilmeket próbált megnézetni vele. 2021 nyarától a terhelt a ház legkülönbözőbb helyiségeiben az ikreket is molesztálta. A férfi azt kérte a lányoktól, hogy mindez legyen az ő „közös titkuk”, és megtiltotta, hogy bárkinek is beszéljenek a történtekről. Nevelőapjuk cselekményei miatt a gyermekek súlyos lelki sérüléseket szenvedtek.
A férfit a rendőrség tavaly márciusban őrizetbe vette, majd a bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte a letartóztatását.
A Heves Vármegyei Főügyészség háromrendbeli, 12. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével, továbbá szexuális kényszerítés bűntettével vádolja az elkövetőt.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)