Hajdúhadház kiválóságait jutalmazták a város napján
![Hajdúhadház kiválóságait jutalmazták a város napján](https://civishir.hu:10013/media/7a605364-e979-4f96-83a0-0e6038e9f648.jpg?size=850)
Bocskai István 1605. december 12-én a felvidéki Korponán adta ki azt a kiváltságlevelet, melyben több más település mellett Hadháznak is városi rangot adott, és ide telepítette katonáit, a hajdúkat, és azok leszármazottjait kollektív nemesi szabadsággal adományozta meg.
Erre a sorfordító eseményre emlékeztek a város napján a Városháza dísztermében és díjakat, elismerő okleveleket adományoztak azoknak, akik alázatos munkájukkal hozzájárultak Hajdúhadház fejlődéséhez.
– Hiszem azt, a hadházi emberek – akiket elődeinknek mondhatunk – méltó örökösei tudunk lenni a mindennapokban, nem csak az ünnepi alkalmakkor. Településünk gyarapszik, egyre több területen komoly munka folyik, mely kezd kiteljesedni – közölte ünnepi beszédében Csáfordi Dénes polgármester. Kiemelte: Hajdúhadház több mint négyszáz éve hajdúvárosként éli az életét. Mint mondta, a jelentős dolgokat, cselekedeteket el kell ismerni, és erre a legjobb pillanat a város napja. Hozzátette, az elmúlt években kiderült, viszonylag kilátástalan helyzetből is nyerni tudtak és lehet úgy dolgozni, hogy annak eredménye legyen. Ennek köszönhetően Hajdúhadház egy vonzó kisváros lett Hajdú-Bihar megyében. – Egyre többen költöznek ide, élénkül az ingatlanforgalom, több cég érdeklődik a hajdúhadházi területek, és a helyi lehetőségek iránt. Bízom benne, két év múlva olyan dolgokról beszélhetünk, olyan munkahelyek létrejöttéről, melyek az eddig elért eredményeknek igazán értelmet adnak, és a korábbi közös munkánkat megkoronázhatják – fogalmazott.
A polgármester megköszönte a városban dolgozók munkáját, majd kitüntető címeket, okleveleket és emlékplaketteket adományoztak a település kiválóságainak.
Elismerésben részesültek:
Földi János kitüntető cím: Vargáné Sőrés Ilona
Bocskai István kitüntető cím: Kiss Sándor Mátyás
Polgármesteri elismerés: Szőke Miklós, Ölveti Zsolt, Hadházi Csaba Miklós, Koncz Józsefné
Elismerés Szociális Munkáért Oklevél: Komjáthiné Boros Márta, Szilágyi Miklósné
Egészségügyi Elismerő Oklevél: Ludmány Imréné, Nagy Sándorné, Pórné Pistai Erzsébet, Hodosánné Czibere Mariann
Város Kiváló Pedagógusa díj: Munkácsi Zsuzsánna, Égerházi Ilona Katalin, Bara Sándorné, Gábor Lászlóné, Szabó Sándor Józsefné, Fenyvesné Fekete Judit, Deák Imre
Oktatás-neveléshez kapcsolódó elismerő oklevél: Czibere Istvánné, Szentesiné Sipos Erzsébet
![Hulladék és gaz égett Hajdú-Bihar több pontján Hulladék és gaz égett Hajdú-Bihar több pontján](https://civishir.hu:10013/media/f8a298b4-2091-449e-b769-2449b2297f97.jpg)
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![MCC FIT: soha ennyien még nem jelentkeztek képzésre MCC FIT: soha ennyien még nem jelentkeztek képzésre](https://civishir.hu:10013/media/27edfe68-d51b-44c4-be36-65ab9e094ea6.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)