Hajdú-Biharban is hódít a Munch: egyre több az ételmentő

Az ENSZ 2030-ig azt a célt tűzte ki, hogy felére csökkentse a globális élelmiszer-pazarlást. Ez nem kis vállalás, figyelembe véve azt a becslést, miszerint globálisan 1,3 billió tonna élelmiszer megy kárba, miközben 828 millió ember éhezik. A fenti célt támogatva hozta létre az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2019-ben az élelmiszer-pazarlás elleni világnapot, amelyet szeptember 29-én tartanak. Megdöbbentő tény, hogy a világszerte megtermelt ételek ötöde a kukában végzi, míg minden tizedik ember éhezik.
A legfrissebb becslések szerint Magyarországon 883 ezer tonna élelmiszert dobunk ki évente, amelynek jelentős része a háztartásokban keletkezik.
Körülbelül 60 kilogramm élelmiszer-hulladékot termelünk fejenként, ebből 24 kilogramm megelőzhető lenne. A legnagyobb mértékű pazarlás az ételmaradékokhoz köthető, de a toplistán szerepelnek a gyümölcsök, zöldségek, valamint a pékáruk is. Az elpazarolt élelmiszer ára sem mellékes: mintegy 40 ezer forint veszteséget jelent egy átlagos állampolgár számára, míg összmenyisége olyan mértékű, hogy abból 430 ezer ember egy éven át naponta háromszor jóllakhatna.

2020 nyarán négy fiatal egyetemista egy kis budapesti garzonlakásban létrehozta az ételpazarlás ellen küzdő applikációt, a Munch-ot. Céljuk volt, hogy megreformálják a magyar vendéglátást, valamint hogy új szempontot hozzanak be mind a vendéglátósok, mind pedig a vevők mindennapjaiba.
A startup idén szeptemberben jelentős mérföldkőhöz érkezett: egymillió csomag élelmiszert mentettek meg a magyar emberek az applikáció segítségével.
De hogyan is működik mindez a gyakorlatban? A Munch alkalmazást letöltve vagy a www.munch.hu oldalt megnyitva beállíthatjuk azt a várost, amelyiknek a kínálatát látni szeretnénk. Rákereshetünk a közelben lévő partner éttermekre, kávézókra, cukrászdákra, boltokra, fagyizókra, pékségekre. Megnézhetjük, az adott cégnél hány adag étel vár vevőre legtöbbször féláron, de a szerencsések akár kifoghatnak 70 százalékos áresést is! Nagyon fontos, hogy a partnereknél változó, milyen termékek várnak "megmentésre", ezért minden csomag tartalma meglepetés. Az függ az adott napi készlettől, a forgalomtól, az elkészített ételektől. Fontos az is, hogy a kereskedők nem a selejt terméket akarják "rásózni" a vevőre, hanem olyan ételek kerülnek a Munch-ba, amit elkészítettek, de nem találtak gazdára. Ha megvan a kiszemelt termék, akkor nincs más dolgunk, mint a darabszám kiválasztása után "Lefoglalom" gombra nyomni, majd a számlázási adatok után bakkártyás fizetéssel kiegyenlíteni a számlát. Azt is láthatjuk, mely időintervallumban vehetjük át a csomagunkat a megadott címen.
A Munch csapata arra is figyel, hogy a rászorulóknak segítsenek. Lehetőség van úgynevezett MunCharity-utalványt vásárolni kétezer forint értékben azért, hogy nélkülöző családok ajándék ételcsomagokhoz jussanak. Az adományozóktól összegyűlt összeg alkotja a MunCharity-alapot, és ebből az alapból feltöltik a rászorulók MunCharity Tárcáit a család létszámától függő összegben. Olyan családok vesznek részt a programban, akik karitatív partnerszervezeteken keresztül előre regisztráltak. A nélkülözők tárcájuk használatával ingyen foglalhatnak és vehetnek át pazarlástól megmentett ételeket.
Újdonság, hogy az applikációban már elérhető a Munch Market is, ahol nagyon jó áron vásárolhatók meg közeli lejáratú, szépséghibás vagy nem szezonális termékek. Ezeket a futár házhoz szállítja vagy csomagpontban átvehetők.
A hajdú-bihari ételmentők aktívan jelen vannak a közösségi médiában is, ahol rendszeresen beszámolnak jó fogásaikról egy-egy fotó kíséretében, sőt gyakran receptet is kérnek, hogy a megmentett zöldséget, gyümölcsöt a leghasznosabban használják fel.
Meglátásunk szerint a legnépszerűbb az egyik hipermarket zöldség-gyümölcs, hűtött, valamint hűtést nem igénylő meglepetéscsomagja, továbbá a cukrászati termékek. Szerencsére főtt ételhez is hozzájuthatnak azok, akik épp erre vágynak – és elég szerencsések ahhoz, hogy lecsapjanak a kiválasztott termékeikre.

Minden adagnak megvan a vevője
A debreceni Kajüt Vendéglő kínálata is igen kelendő. Kerezsi Árpád tulajdonos a Cívishír érdeklődésére elmondta, rögtön azután csatlakoztak az akcióhoz, miután a startup tulajdonosai feltűntek az RTL műsorában, a Cápák közöttben 2021-ben. (Az alapítók akkor 3-3 millió forintot kaptak mind az öt cápától – a szerk.) Árpád büszkén mesélte, hogy a Munch-csapat néhány hónappal ezelőtt betért az üzletébe ebédelni. – Azt mondták, azért jöttek, mert nagyon jó értékelésünk van a Munch-on, szerették volna látni a helyet, megkóstolni az ételeket. Debrecenben – tudomásom szerint – máshova nem is mentek, csak Nyíregyházára. Megtisztelő volt – hangzott el.
Árpád meglátása szerint minden cégnél, amely menüztetéssel foglalkozik marad ki készétel. Korábban ezt szétosztogatták az alkalmazottak, a családtagok között.
– Amikor az ötlettel találkoztam a műsorban, alig vártam, hogy Debrecenben is kiépüljön a hálózat, mert tudtam, erre biztosan lesz igény. És nem is tévedtem! Ételt is mentünk, emellett reklámértéke van, rengeteg visszatérő vendégünk lett a Munch-nak köszönhetően, akik az ételeink minőségének köszönhetően a teljes árat is kifizetik – tudatta. Árpád minden nap hat adag ételt hirdet meg, amit zárás előtt egy órával lehet átvenni. Ha látják, hogy több adag marad ki, azt feltüntetik az applikációban.
Náluk negyven százalékkal olcsóbban vásárolhatnak a muncholók, és garantáltan friss, finom fogásokat kapnak. Mint elmondta, a hat adag szinte mindig gazdára is talál.
– Korábban úgy volt beállítva a rendszer, hogy a nap kezdetétől, azaz éjféltől meg lehetett vásárolni az adagot, és rendszerint hajnali 2-3 órára meg is vásárolták azokat. 2390 forint helyett 1390-ért adunk kétfogásos ebédet, ebben természetesen benne van az elviteles doboz ára is. Sok édesanya kihasználja ezt a lehetőséget, akár egyszerre több adagot is visz a gyermekeinek. Több muncholóval is beszélgettem, legtöbben péksüteményt, zöldséget és gyümölcsöt vásárolnak akciósan, ami nem is meglepő ilyen árak mellett! Nekünk is jó, mert nem kell kidobnunk az ételt, és legalább a rezsink egy része visszajön – közölte. – A nyáron volt egy nagyon jó tapasztalatunk. Beült hozzánk ebédelni egy család, beszélgettünk, és kiderült, budapestiek. Mondták, sokat Munch-olnak, és ha utaznak valahova, megnézik az applikáción, melyik helyeket ajánlják a felhasználók, és ott esznek. Szívmelengető volt, hogy minket választottak.
A Kajüt Vendéglő célja között szerepel, hogy a jövőben még kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után, így elképzelhető, hogy környezetkímélőbb csomagolásra váltanak, vagy elektromos járművel szállítják majd ki a menüket.

Több hajdú-bihari muncholót is megkérdeztünk, hogy miért használják az applikációt. Egybehangzóan a kedvező árat emelték ki első szempontnak, utána következett a környezettudatosság és az ételpazarlás elleni küzdelem. Többen azt mondták, a muncholás olyan, mint egy játék felnőtteknek, sportot űznek abból, hogy lecsapjanak a "jóárasított" termékekre. Kiemelték a Munch Marketet is, hiszen itt maguk rakhatják össze csomagjaikat. – Minden nap főzök, két kiskorú gyermeket nevelünk a férjemmel. A zöldségek, gyümölcsök ára az egekben van, így örülök, ha olcsón hozzájutok ezekhez. A muncholás olyan, mint a rulett. Nem tudhatod, éppen olyan terméket kapsz-e, mint amit a nap elején kigondolt recept kíván, de ilyenkor jön az újratervezés. A péksütemény-csomagot is imádjuk, és valljuk be, az előző napi kenyérnek, bagettnek semmi baja. A legnagyobb fogásom az volt, amikor ezer forintért kaptam egy félkilós rozskenyeret, 4 teljes kiőrlésű zsemlét, 2 bagettet, 2 kakaós csigát. De kaptam már ezer forintért két padlizsánt, 4 paradicsomot, 4 paprikát, egy fej káposztát és 2 körtét is. Szóval megéri! – mondta Valéria.
FR


















