Férfi ír a nőhöz. Eltekintve magától

Hegyi Fatime Barbara könyvében a megszokottól eltérően, nem a nő beszél – a férfi naplóját olvashatjuk, egy valószínűtlen utazás történetét. Valóságát repülőterek, városok, szállodák, éttermek kínosan pontos leírása igazolja, céljára azonban csak az utolsó oldalakon derül fény. Vajon a fizikailag megtett kilométerek alatt belső utat is jár a napló írója? Vagy mindez csak bolyongás kételyek, bizonyosságok, érzések, árulkodó mozdulatok, semmitmondó vagy éppen mindent sejtető félmondatok között? Valamiféle sorvezetőnek szántam. Sorvezetőnek az érzéseimről az adott pillanatban. Talán azt reméltem, hogy a sorok között egyszer kirajzolódik számomra az igazság – írja a naplóíró, akiről elvileg semmit sem tudunk, még a nevét sem. Emlékei, vágyai, félelmei azonban a regény végére megrajzolják kontúrjait, amelyet aztán saját életünk szereplőivel árnyalhatunk plasztikusra.
Az Eltekintve. Tőlem. szokatlan, szubjektív szemszögből ábrázolt történet, egzotikus helyszínekkel, de talán nagyon is ismerős helyzetekkel. Hűségről, szembenézésről, társas magányról.
Hegyi Fatime Barbara 1978-ban született Szolnokon. Közgazdász PhD végzettségével gazdaságfejlesztési területen dolgozik a közigazgatásban vezető pozícióban. Élt, tanult, dolgozott az Egyesült Államokban, Ausztriában és Olaszországban. Két kisgyermek édesanyja.


















