Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez borzasztóan gyenge foci volt, fiúk!

| 2014. 04. 19. | 19:38:46
<p>Egy idegen nem tudta volna megmondani, hogy melyik a listavezető Debrecen, és melyik a kiesőjelölt Paks.</p>
Ez borzasztóan gyenge foci volt, fiúk!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Győzelmi kényszerben lépett pályára a DVSC Pakson, már csak azért is, mert a kora délutáni találkozón a Győr nyerni tudott Pápán, így két pontra közelítette meg a hajdúságiakat. Kondás Elemér ezúttal három csatárt is nevezett a kezdőbe, Tiszát, Volast és Seydit, bár utóbbi inkább a középpálya bal oldalát volt hivatott erősíteni.

A pálya talaja kritikán aluli volt, az ilyet szoktuk libalegelőnek nevezni. Így értettük, hogy a debreceniek magas labdákkal próbálkoztak, de az előtt értetlenül álltunk, hogy ezek a labdák miért nem a megfelelő emberhez mentek. Az első lehetőségek a kiesőjelölt hazaiak előtt adódtak, két távoli löket borzolta a debreceni idegeket.

Harminc perc elteltével a DVSC még mindig nem került helyzetbe, a Paks azonban Windecker révén egy kapufát könyvelhetett el. A kontrából Tisza szerezhetett volna gólt, de Fiola a gólvonal előtt mentett. Később Bódinak volt még egy próbálkozása, ezzel elfogyott a debreceniek puskapora.

Az első félidő alapján egy idegen nem tudta volna megmondani, hogy melyik a listavezető, és melyik a kiesőhelyen álló csapat.

Sajnos semmi sem változott, az első félidő eleje úgy telt el, hogy fájt nézni. Kondás Elemér kettős cserét hajtott végre, az enervált Tisza-Seydi párost a Kulcsár-Sidibe duóra váltotta. Az 57. percben Volas bombázott fölé közelről, majd Mihelic löketébe léptek bele. Ezek a lehetőségek már azt jelezték, hogy a DVSC nagyobb iramra kapcsolt?

Csak szerettük volna. . .

A Lokomotív továbbra is döcögött. Ez a játék sajnos nem is ért többet egy pontnál. A Loki tetemes előnye három pontra olvadt

Labdarúgó NB I. 25. forduló
Paks-DVSC 0-0
Paks, 1000 néző. Vezette: Szabó Zs. (Albert, Kormányos)
Paks: Molnár P. – Heffler T., Fiola, Kovács G., Szabó J. - Kecskés, Windecker - Könyves, Bori (Lázok 63.), Bartha – Simon (Tököli 63.)
DVSC: Novakovics – Lázár (Morozov 68.), Máté, Brkovics, Korhut - Zsidai – Tisza (Kulcsár 54.), Mihelic, Bódi, Seydi (Sidibe 54.) – Volas
Sárga lap: Seydi (16.), Brkovics (31.), Bori (59.)

Hirdetés
További híreink
Szobrot állítanának Bozsik Józsefnek
Szobrot állítanának Bozsik Józsefnek
Száz éve született az Aranycsapat legendás tagja.
Bő negyed házat vonzott a DVSC
Bő negyed házat vonzott a DVSC
A debreceni stadionban lassan emelkedik a nézőszám.
Érthetetlen, hogy a DVSC miért szerepelt ilyen rosszul
Érthetetlen, hogy a DVSC miért szerepelt ilyen rosszul
A számok alapján sokkal jobbnak kellett volna lennie.
Egy debreceni szerezte az NB I. legszebb gólját
Egy debreceni szerezte az NB I. legszebb gólját
Csak éppen nem debreceni színekben...
Két magyar is lehetne Golden Boy...
Két magyar is lehetne Golden Boy...
...de aligha lesz, mert ott a névsorban Lamine Yamal is.
Domingues a perc-, Dzsudzsák a gólpasszkirály
Domingues a perc-, Dzsudzsák a gólpasszkirály
A Zilahi-díjat más kapta Debrecenben.
Cáfolja a Honvéd tulajdonosa a Dzsudzsák-pletykát
Cáfolja a Honvéd tulajdonosa a Dzsudzsák-pletykát
A debreceni csapatkapitányt is hírbe hozták a fővárosi klubbal.
Pesti klubbal boronálta össze Dzsudzsákot a kormánylap
Pesti klubbal boronálta össze Dzsudzsákot a kormánylap
A Magyar Nemzet szerint közel a megállapodás.
A DEAC lemaradt az NB II-es osztályozóról
A DEAC lemaradt az NB II-es osztályozóról
A debreceniek végül a második helyen végeztek.
Szoboszlai a magyar zászlóval ünnepelt Liverpoolban
Szoboszlai a magyar zászlóval ünnepelt Liverpoolban
A magyar válogatott csapatkapitánya az első magyar Premier League-bajnok.
Öt északkelet-magyarországi csapat az NB I-ben!
Öt északkelet-magyarországi csapat az NB I-ben!
Ábécé sorrendben: Debrecen, Diósgyőr, Kazincbarcika, Kisvárda, Nyíregyháza.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Idénybeli legjobbjával nyert Kozák Luca
Idénybeli legjobbjával nyert Kozák Luca
A debreceni gátfutó célfotóval előzte meg amerikai versenytársát.
Hirdetés
Hirdetés
Orbán Viktor elköszönt Müller Cecíliától
Orbán Viktor elköszönt Müller Cecíliától
Az országos tiszti főorvost egy ország ismerte meg a kovid alatt.
Hungarikum lett a csárda és a badacsonyi kéknyelű
Hungarikum lett a csárda és a badacsonyi kéknyelű
A Magyar Értéktárba került a szűcshímzés és a magyar nyereg.
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni önkormányzat: ütemezetten zajlanak a beruházások
Kizárólag a hatósági előírások betartásával indulhatnak el az üzemek – közölték.
Skodát venne tartós bérletbe a debreceni cég
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. beszerzési eljárása.
Magyarország vonzotta a legtöbb kínai tőkét
A CATL és a BYD befektetését emelték ki.
Kevés a gyerek, óvodát kell bezárni Debrecenben
Nem tett eleget a vállalásának, kitették a bizottságból Szabó Bencét.
Ráncfelvarrás, pedig épp csak nagykorú
Így is ösztönzi az EU a régiók együttműködését.
Belvárosi ingatlanokon adna túl Debrecen
Beépítésre váró telkekről van szó.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Természetes fájdalomcsillapítás babáknak
Természetes fájdalomcsillapítás babáknak
Mi segíthet a hasfájásos időszakban?
Programkavalkáddal készül a nyárra Hajdúszoboszló
Programkavalkáddal készül a nyárra Hajdúszoboszló
Kultúra, szórakozás, fesztiválok – Hajdúszoboszló a nyár minden napjára kínál élményeket.
Kerti rendszerezés mesterfokon
Kerti rendszerezés mesterfokon
Így teremts rendet egy nap alatt.
Hirdetés