Hirdetés
Extrémsport-pályát terveztet Debrecen
| 2019. 03. 04. | 18:51:00
Évek óta húzódik az ügy, de már tudható, hogy hol lesz.

Hirdetés
Megjelent a Tócóvölgybe tervezett skate park (extrémsport-pálya) tervdokumentációjának elkészítésére vonatkozó ajánlattáteli felhívás.
A dokumentum szerint a debreceni önkormányzat egy 5 ezer négyzetméteres pályát és egy legfeljebb 40 négyzetméteres üzletet hozna létre. A beruházás annak a Tócóvölgy egészét érintő 428 millió forintos fejlesztésnek a részeként valósulna meg, mely révén egyebek mellett a parkok, a játszóterek, a járdák is megújulnak és közterületi kamerákat szerelnek fel.
A skate park ügye évek óta húzódik. Korábban az Oláh Gábor utcai sporttelepen volt egy pálya, de az elbontása után a cívisvárosban nem kaptak új területet az extrémsport szerelmesei.
RaL
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

Változtatási tilalomról határoztak Debrecenben
A döntés nélkül költségesebb lenne a keleti külső elkerülő megvalósítása.

Húsvéti élményutazás a Zsuzsi Erdei Vasúttal
Nem maradhat el a locsolkodás sem!

Használt gumi óvszer és fekália a Homokkerti felüljárónál
Egyesek fittyet hánynak a köztisztaságra Debrecenben.

A Nagyerdői fái alatt idén is lesz mit nézni
75 éves a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Ukrán toborzóirodának nézték a TISZA standját Debrecenben
A fidelitasosok trollkodtak.

Számos program várja a debrecenieket tavasszal
A város napja kapcsán hangsúlyosan szólítják meg a fiatalokat.

Rácsukta az ajtót a babakocsira egy buszsofőr Debrecenben
Szemtanúkat keres a rendőrség.

Fogpiszkálóból gyártott fegyvert a debreceni börtönben
Meg akarta ölni az ügyészt a fogvatartott. Elmeorvost is kirendeltek.

Szigetelni kell a debreceni medencék tetejét
A II-es számú vízműtelepen két ötezer köbméteres víztároló medence tetőszigetelés-felújítása a pályázat tárgya.

Jelentős menetrendváltozást jelentett be a DKV
A debreceni közösségi közlekedés lakossági vélemények alapján változik.

Ács Zoltán három örökségoszlopa
A Debrecenből származó üzletember személyes példákon keresztül világított rá az élet egyik fontos szegmensének céljaira.

Továbbra is a rendőrség célpontjában a debreceni szórakozóhelyek
A külföldiek tartózkodási engedélyeit is ellenőrizték.

Nemzetközi sportesemények Budapesten
Mit várhatunk 2025-ben?

Kiesési rangadó: Kecskeméten a DVSC
Amelyik csapat veszít, alighanem ki is fog esni az élvonalból.

Bárki kipróbálhatja Debrecenben az új trendi sportot
A világ egyik leggyorsabban növekvő sportága.

DVSC: Megyeri is sérült
A debreceniek harmadik számú kapusa védhet Kecskeméten.

Világsztárok lépnek pályára a Nagyerdei Stadionban
Izrael Norvégiát fogadja Debrecenben.

A törökök nyertek a Puskás Arénában
A B divízióban folytatja a magyar válogatott.

Szenzáció az atlétikai vb-n: bronzérmes a magyar váltó
4x400 méteren.

Örömjátékkal nyertek a DEAC-osok
A Debreceni Egyetem alakulata magabiztos diadallal zárta az Ajka elleni ütközetet.

Fantasztikus győzelmet aratott a Debrecen
A vízilabdázók remekeltek az alapszakasz utolsó idegenbeli mérkőzésén.

Debreceni pofonra ökölcsapással válaszolt a Győr
Meglepte a Loki a sztárgárdát az első félidőben, ezután a vendégek tempót váltottak.

Átesik a tűzkeresztségen a debreceniek új edzője
A Szolnokot fogadják a debreceniek.

Először vezetheti nő a NOB-ot!
Kirsty Coventry kétszeres olimpiai bajnok.
Hirdetés
Olvasta már?

Lemondásra szólították fel a szoboszlói képviselőt
Erkölcsileg méltatlanná vált a köz szolgálatára – írták.
Hirdetés

Novemberben érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés?
A kormány 4,5 százalékos inflációval számol.
Gazdaság
Változtatási tilalomról határoztak Debrecenben
A döntés nélkül költségesebb lenne a keleti külső elkerülő megvalósítása.
Az amerikaiak a debreceni BMW-ket is felárral vehetik meg
Donald Trump importvámot vetett ki.
Bővíthetik az árrésstop alá tartozó termékek körét
A miniszter azt mondja, figyelik, hogy tartják ezeket az alacsony árakat.
Nyolc hajdúsámsoni utcában aszfaltoznak
Már elkezdődött a beruházás.
Szigetelni kell a debreceni medencék tetejét
A II-es számú vízműtelepen két ötezer köbméteres víztároló medence tetőszigetelés-felújítása a pályázat tárgya.
5. Pillér: minőség és kedvező ár Hajdúböszörményben
Győződjön meg személyesen a széles termékkínálatról és a kiváló szolgáltatásokról!
Támogatott tartalom

Húsvéti élményutazás a Zsuzsi Erdei Vasúttal
Nem maradhat el a locsolkodás sem!

Elhasználódtak a szűrőhengerek a Debreceni Vízmű Zrt-nél
Felújításra írtak ki pályázatot.

Diákmunka: ha Debrecen, akkor Joker-Diák
Az iskolaszövetkezet már a csúcsidőszakra készül.

Ingyenes nyári táborokat szervez a DSZC
A tartalmas szünidőért.
Hirdetés
Programok
Hirdetés