Hirdetés
Emlékezzünk az aradi vértanúkra
| 2019. 10. 06. | 12:37:00
Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót.
Október 6-án reggel, katonai tiszteletadás mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján a Parlament előtti Kossuth téren.
A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állományába tartozó Honvéd Díszzászlóalj végezte, a ceremónián közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység is.
A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.
A központi rendezvénysorozat délelőtt 10 órától a Fiumei úton, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódik, ahol Áder János köztársasági elnök és Tarlós István főpolgármester mond beszédet. Emellett a nemzeti sírkertben egész nap rendkívüli történelemórával, sétával várják a diákokat, érdeklődőket. A Batthyány-örökmécsnél 10 és 18 óra között lehet mécsest gyújtani.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Buszmegállóba csapódott két autó a Csapó utcán
Két embert súlyos sérülésekkel vittek kórházba Debrecenben.
„Csúcsteljesítményt örömmel is el lehet érni”
Évértékelő beszélgetés dr. Ábrahám Lászlóval, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával.
A globális klímavédelemhez járul hozzá a Sensirion legújabb terméke
Az A2L szenzort az amerikai piac igényének és elvárásának megfelelve a Sensirion az elsők között fejlesztette ki.
Gödrök a Szoboszlói úton: csúszik a munka
Debrecenben autózók, türelem!
Új művészeti vezető a Csokonai Színházban
A debreceni teátrumból Szabó K. István szeptemberben távozott.
Kutyafuttatót adtak át Debrecenben
Már használhatják a környék lakói.
Milliárdos adásvétel előtt Debrecen
A sportkollégium vételárába egyetemi tulajdonú ingatlanok is beépülhetnek.
Baleset okoz hatalmas torlódást Debrecenben
Mentő is érkezett a helyszínre.
Éjszakai járatokat indít a DKV
Szilveszterkor változik az autóbuszok, trolibuszok és villamosok közlekedési rendje Debrecenben.
DE: a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent a a legfrissebb online felvételi tájékoztató.
Ezek Debrecen legdrágább utcái 2024-ben
Helytől függően az ingatlanárak között tetemes a különbség.
Szemétkupacok és patkányok a Homokkerti felüljáró alatt
Ez is Debrecen. + Fotók!
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Hirdetés
Sima debreceni továbbjutás a Magyar Kupában
A fővárosban győzött a DVSC.
Havazást jeleznek az északkeleti országrészre
Akár több centiméteres hóréteg is kialakulhat.
Hirdetés
Gazdaság
„Csúcsteljesítményt örömmel is el lehet érni”
Évértékelő beszélgetés dr. Ábrahám Lászlóval, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával.
A globális klímavédelemhez járul hozzá a Sensirion legújabb terméke
Az A2L szenzort az amerikai piac igényének és elvárásának megfelelve a Sensirion az elsők között fejlesztette ki.
KSH: 637 200 forint a bruttó átlagkereset
A reálkereset 9,4 százalékkal emelkedett – közölték.
Milliárdos adásvétel előtt Debrecen
A sportkollégium vételárába egyetemi tulajdonú ingatlanok is beépülhetnek.
Újabb szállodák Debrecenben?
2025-ben kulcsfontosságú közbeszerzést írnak ki a repülőtér fejlesztése érdekében.
Visszabontanák a belvárosi tér kőburkolatát
A Bethlen utca átépítéséhez is igénybe venne EU-s forrást a debreceni önkormányzat.
Támogatott tartalom
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
A Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő az ünnepi időszakban is különleges élményekkel várja vendégeit.
Online bérletvásárlás a debreceniek kényelméért
Nyerje vissza az árát!
Egész évben segítő kezet nyújt a HAJDU
A nagy múltú magyar vállalat beteg gyerekeket, diákokat és sportolókat is támogat.
Elkezdődött az elektromos autók regisztrációja Debrecenben
Csak magánszemélyek jogosultak az ingyenes parkolásra.
Programok
Hirdetés