Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt Bródy János híres édesapja

| 2010. 12. 08. | 10:54:21
Budapest – Életének 87. évében elhunyt Bródy András, Széchenyi-díjas közgazdász. A szakma társadalmi életében is vezető szerepet játszott, sose mondott le az új utak kereséséről.
Elhunyt Bródy János híres édesapja
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bródy András 1924-ben született. Pályafutását a családi tulajdonban lévő Hungária Nyomda és Lapkiadó Részvénytársaságnál kezdte, közben rendkívüli hallgatóként matematikát tanult Fejér Lipótnál a Pázmány Péter Tudományegyetemen. A háború után folytatta könyvkiadói munkáját. Az államosítás után őt nevezték ki a Hungária vezérigazgatójának, 1949-ben azonban - a politikai helyzet egyre feszültebbé válása miatt - fölhagyott a könyvkiadással, és elhelyezkedett a Ganz MÁVAG-nál karusszel esztergályosként.

1948-ban beiratkozott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem esti tagozatára, amit 1952-ben fejezett be. Ipargazdászi diplomával a kezében a Kohó- és Gépipari Tervezőirodán kezdett dolgozni, ahol elkészítette a Diósgyőri Kohászati Művek input-output táblázatokon nyugvó önköltségi terveit. Ez a munka meghatározta egész életművének irányát.

Dolgozott a Harvard Universityn a Nobel-díjas Wassily Leontief munkatársaként, megfordult Cambridge-ben, Richard Stone intézetében, de vitapartnere volt Samuelsonnak is. Vendégprofesszorként, tanszékvezetőként oktatott valamennyi földrész neves egyetemein. Munkásságát 1997-ben Széchenyi-díjjal ismerték el, 1999-ben pedig díszdoktorrá avatta a Közgazdaságtudományi Egyetem. Számos címe és kitüntetése mellett mégis azt tekintette legnagyobb elismerésnek, ha "a Bródy János apukájaként" emlegették.

Forrás: hetivalasz.hu

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Gázvásárlási szerződést jelentett be Szijjártó
Gázvásárlási szerződést jelentett be Szijjártó
Tíz évre szóló megállapodást írtak alá.
Izrael Katarban csapott le a Hamász vezetőire
Izrael Katarban csapott le a Hamász vezetőire
Légitámadást hajtottak végre.
Emmára cserélte Elvirát a MÁV
Emmára cserélte Elvirát a MÁV
Lekapcsolták az előző oldalt.
Váczi Zoltán hitet tett Magyar Péter mellett
Váczi Zoltán hitet tett Magyar Péter mellett
A Debrecenből indult futballista szerint többen is vannak, aki átállnának.
A közmédia állítja, halálosan megfenyegették a riporterét
A közmédia állítja, halálosan megfenyegették a riporterét
Császár Attilát a TISZA Párt rendezvényén érte az inzultus - állítják.
Országjárásba kezd a Demokratikus Koalíció
Országjárásba kezd a Demokratikus Koalíció
Dobrev Klára 150 vállalását mutatják be.
Még igényelhető a HPV elleni védőoltás
Még igényelhető a HPV elleni védőoltás
A vakcina teljesen biztonságos, nem tartalmaz élő vírust, és nincs benne genetikai módosító anyag.
Terrortámadás Jeruzsálemben
Terrortámadás Jeruzsálemben
Autóbusz utasaira nyitottak tüzet.
Új polgármestere van Váncsodnak
Új polgármestere van Váncsodnak
Időközi választást tartottak a településen.
Orbán: az ellenfél teljes bizalomvesztésben van
Orbán: az ellenfél teljes bizalomvesztésben van
Az járkál a félhomályban és a sötétben, akinek rossz szándékai vannak - mondta Kötsén.
Magyar: a jövő a múlt elszámoltatása nélkül nem működik
Magyar: a jövő a múlt elszámoltatása nélkül nem működik
A TISZA Párt az adócsökkentések kormánya lesz - mondta.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vb-selejtező: Ronaldóék elvitték a három pontot
Vb-selejtező: Ronaldóék elvitték a három pontot
Két gól kevés volt még a pontszerzéshez is.
Hirdetés
Hirdetés
Gázvásárlási szerződést jelentett be Szijjártó
Gázvásárlási szerződést jelentett be Szijjártó
Tíz évre szóló megállapodást írtak alá.
Hirdetés
Hirdetés
Az EU bírósága előtt a Debreceni Egyetem keresete
Az EU bírósága előtt a Debreceni Egyetem keresete
Az intézmény még 2023-ban nyújtott be periratot.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Egy év alatt 4,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak
Jelentősen többet fizetünk a tojásért, a gyümölcsért és a háztartási energiáért.
Tasó László is megszólalt a Sámsoni út miatt
A miniszteri biztost rendkívül bosszantja a beruházást akadályozó hozzáállás.
Orbán Viktor: azok is jól járnak, akik nem ránk szavaznak
A miniszterelnök szerint a fiatalok megértették, hogy itt a vissza nem térő lehetőség.
Elkelt a BMW-gyárhoz kapcsolódó egyik megbízás
A csarnokban lengéscsillapítókat gyártanak a BMW debreceni üzemének.
Támogatott tartalom
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Őszi szórakozás a debreceni Grand Casinóban
Őszi szórakozás a debreceni Grand Casinóban
Koncertek, pókerversenyek, születésnapi buli és egy felejthetetlen halloween.
A többfunkciós zsalukövek
A többfunkciós zsalukövek
Inspirálódjon a Gulyás Tüzép segítségével!
Megváltoztak a zónakódok Debrecenben
Megváltoztak a zónakódok Debrecenben
Ezzel együtt megváltoztak a hívószámok is.
Hirdetés
Hirdetés