Elérte legmagasabb pontját Debrecen új szállodája

A debreceni repülőtér üzleti környezetének nagyon fontos, nagyon erős eleme lesz a légikikötő szomszédságában épülő szálloda – fogalmazott a hotel november 16-i, csütörtöki bokrétaavató ünnepségén Herdon István, a Xanga Ventures Magántőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója.
Hozzátette: a cégcsoport fejlesztésében mintegy 5 milliárd forintból megvalósuló beruházás során egy négyemeletes, 73 szobás, 20 apartmanos hotel épül meg. A világ egyik legnagyobb szállodaüzemeltető vállalatával, az Accor csoporttal sikerült megállapodniuk, és a csoporton belül az egyik legkedveltebb brandet, az ibis Styles-t valósítják meg. Az új szálloda az ibis Styles Debrecen Airport nevet viseli majd, és várhatóan 2025 elejétől fogad vendégeket.
Hiánypótló beruházásnak nevezte a szálloda építését Debrecen polgármestere. Papp László kiemelte: egy életképes reptér elképzelhetetlen megfelelő minőségű szállodai szolgáltatás nélkül. Felidézte, hogy a légikikötő bő tíz évvel ezelőtt még kihasználatlan erőforrása volt a városnak, egészen addig, amíg 2012-ben elindították a menetrendszerinti légiközlekedést, amely 2019-ig, a koronavírus-járványi előtti utolsó évig folyamatosan fejlődött, de a jelentős visszaesés után szerencsére már újra nő az utasforgalom. Mint mondta, idén augusztusban már többen vették igénybe a reptér szolgáltatásait, mint az azt megelőző teljes esztendőben, és a polgármester erős forgalomnövekedésre számít 2024-ben is.
A szállodaipar helyzetéről szólva közölte: az országban tapasztalható gazdasági nehézségek ellenére idén csaknem 10 százalékkal több vendég érkezett a városba, a vendégéjszakák száma pedig mintegy 6 százalékkal emelkedett. A kedvező tendenciában fontos szerepet játszik Debrecen gazdasági aktivitása, így a jövőben a gazdasági növekedés újabb és újabb szállodák építését vonja majd maga után – fogalmazott Papp László.
Frank Reul, az Accor csoport kelet-európai fejlesztési alelnöke a többi között arról beszélt: büszkék arra, hogy részesei lehetnek Debrecen gazdasági fejlődésének. Hozzátette: az Accor egyik legismertebb márkája az ibis. A vállalat világszerte mintegy 2000 ilyen hotellel rendelkezik, az egyik a budapesti reptéren működik, de idén nyitottak szállodát a bukaresti és a varsói légikikötő mellett is. Magyarországon Tokajban, Székesfehérváron, a Balaton környékén és Szegeden is van hoteljük, míg Debrecenben, a 2022-ben a belvárosban átadott Mercure Hotel után, ez már a második szállodájuk lesz.






























