
Edith Fashion: a nő mindig nő marad

Kissé prózai megközelítéssel élve: egy üzletbe elsősorban nem egy pénztárca megy be, hanem egy élő ember, akinek vágya van. Bárhová is tér be, az őt fogadó miliő már az első pillanatban sok mindent eldönt: például azt, hogy meddig akar maradni, hiszen sokan ódzkodnak a bevásárlóközpontok áradatától, a terméközön gyakorlatilag átláthatatlan sokféleségétől, ami által olykor akaratlanul is bekapcsol a menekülő reflex, azaz találjuk meg, próbáljuk fel, fizessünk, és fussunk. A vásárlás azonban lehet más és a több a “legyünk túl rajta” kényszerénél.
A közelmúltban nyitott Edith Fashion legfőbb erénye a személyesség és a szokatlanul jóleső intimitás. Végre van lehetőség megfogalmazni az igényeket, az esetleges kételyeket és hozzá élő szóban hallani olyan szakember tanácsát, aki azon sem lepődik meg, ha konkrét elképzelés nélkül érkezünk. A női divat egytől egyig kifinomult – elsősorban olasz és francia – darabjai vonulnak fel a Rákóczi utcai butikban, ahol egy-egy alkalomra, de a hétköznapokra is igényesen felöltözhetünk, ráadásul tetőtől talpig, hiszen az alapdarabok mellett kiegészítőket – ékszereket, táskákat, stólákat – is széles választékban kínálnak. Itt a nő nemcsak úgy érezheti, hogy ő is Micsoda nő!, hanem valóban az.
Nincs előnytelen alak, de ha van is, egy-egy jól megválasztott ruhadarabbal mindent lehet korrigálni – ennek szellemében alapította Bereczki Gizella, Torbik Edit és Harsányi István az Edith Fashion butikot.

Bereczki Gizella elmondta, attól, hogy a test a szüléssel vagy az idő előrehaladtával változik, nem kell lemondanunk az elegáns megjelenésről, hiszen a készletet éppen ezen szemlélet mentén, az egyedi igényeket maximálisan figyelembe véve, nagy gonddal állítják össze, hogy mindenki megtalálhassa a hozzá illő, mutatós, ám elsősorban kényelmes viseletet. A választás menetét az üzletben figyelemmel kísérik, és aki igényli, annak komplett szetteket is tudnak ajánlani.
Fontos kiemelni: a kollekciót áttekintve semmi sem “sok” – nincsenek túlzások, csak finom megoldások; itt egy kis csillám, ott egy kis masni, szinte elrejtve egy fénylő gomb. Minden óvatos és hivalkodástól mentes. A kiszolgálás külön szót érdemel: őszinte odafordulás, értő figyelem kíséri a vásárlót, ami manapság igen ritkán tetten érhető a kereskedelemben. Ajánljuk mindazoknak, akik egyszerűen csak önmagukat akarják hozni, teljes valójukban, szépen felöltözve.
Edith Fashion
Debrecen, Csapó utcai üzletsor 19. számú üzlete (Rákóczi utca 1-5.)
Facebook ITT
Nyitvatartás:
hétfő: 10:00 – 18:00
kedd: 10:00 – 18:00
szerda: 10:00 – 18:00
csütörtök: 10:00 – 18:00
péntek: 10:00 – 18:00
szombat: 9:00 – 13:00

















































