Debreceni élőlánc, avagy megerősítés a tanároknak
![Debreceni élőlánc, avagy megerősítés a tanároknak](https://civishir.hu:10013/media/0b585075-ea51-48d4-ba2b-bd4a5a7498df.jpg?size=850)
Dudaszótól volt hangos a Hatvan utca október 14-én reggel, így biztosította a támogatásáról sok-sok autós azokat a középiskolás diákokat, akik a belvárosig érő élőlánccal jelezték: a pedagógusok mellett állnak a kormányzattal szembeni vitában. Aki nem egy lelakatolt ládában töltötte az elmúlt heteket az tudhatja, hogy szeptember óta hol kisebb, hol nagyobb, sokezres tüntetések is zajlanak a pedagógusbérek emelése és a tanítással kötelezően töltött munkaórák csökkentése érdekében.
A péntek reggeli élőlánc a Fazekas Mihály Gimnáziumtól ért a bélvárosig; nemcsak a „Fazék” gimisei alkották, érkeztek a Tóth Árpád Gimnáziumból és voltak mechwartosok is.
Egy tizenegyedikes lány kérdésünkre, hogy miért vesz részt a demonstrációban, így felelt. – A Fazekasban a tanárok hatalmas odaadással tanítanak, szerintem sokkal többet érdemelnének, mint amit kapnak. Látom rajtuk a belefáradást, ami arra is kiterjed, hogy bár próbálják hallatni a hangjukat, mégsem hallják meg őket. A mi osztályunkban ez a téma, az értük történő kiállás, az előző héten jött be igazán. Több osztálytársam pedagógusgyerek, így eléggé eleven a dolog. Néhány tanárunkkal is beszélgettünk erről, de ők csak nagyon diszkréten folytak bele. Szinte a teljes osztály „sztrájkol”, a tanáraink mellett állunk. Nagyon reménykedek benne, hogy a megmozdulások célt érnek, és nem feleslegesen csináljuk ezt az egészet. Persze, még így is jobb, mintha semmit sem tennénk.
Egy hasonló korú fiú mindezzel egyetértve azzal egészítette ki, hogy a „tanárok felelőssége sokkal nagyobb, mint sok más szakma, hivatás gyakorlójáé”. Nagy befolyással vannak az életünkre, a mi esetünkben – folytatta a gimnazista – odaadják a lelküket. Szerinte sincsenek eléggé megbecsülve, kijárna számukra a presztízsük visszaépítése, fogalmazott.
Egy mechwartos fiatalember azzal indokolta részvételét, hogy „ha nincsenek tanárok, nincsen jövő”. Azt mondta, korábban a vénkerti általános iskolában tanult, ahonnan az osztályfőnöke például azért kényszerült távozni, mert nem volt hajlandó beoltatni magát (holott egyébként is tanárhiány volt a suliban). – Nagyon reméljük, hogy lesz eredménye a demonstrációknak, ugyanakkor az is fontos, hogy a kiállásunkkal motivációt adjunk a tanáraink számára: tanítsanak bennünket tovább!
RaL
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)