Debrecen tragédiája: a város elvesztette a lakosságának tíz százalékát

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

A német megszállás után (1944. március 19.) drasztikusan felgyorsult a zsidóüldözés: a Sztójay-kormány sorban hozta a zsidóellenes rendelkezéseket, a magyar zsidók szabadsága, jogai egyre súlyosabb korlátozások alá estek. Adolf Eichmann, a német Birodalmi Biztonsági Főhivatal zsidóügyi osztályának vezetője április 7-én magyar kollaboránsokkal együtt dolgozta ki azt a bizalmas utasítást, amely alapján a gettósítás elkezdődhetett. 

1944. április 16-án, Kárpátalján kezdődött el a gettósítás, majd Észak-Erdélyben hajtották végre. Később sorra került Debrecen is.

A debreceni zsidóság - az 1941-es népszámlálás szerint 4287 izraelita férfi és 4855 izraelita nő élt a városban - két olyan jellegzetessége említhető a vészkorszak előtt, amiben több volt az összes többi vidéki közösségnél. Az egyik, hogy Debrecenben volt legnagyobb lélekszámú a hitközség, emellett a trianoni határokon belüli Magyarországon vidéken egyedül Debrecenben működött zsidó gimnázium is, amelyet a hitközség alapított 1921-ben és tartott fenn 1944-ig.

Debrecenben 1944. május 9-én két, egymással összefüggésben nem álló tömböt jelöltek ki a helyi zsidóság számára Debrecenben, az úgynevezett kisgettót illetve a nagygettót. A polgármester a VI. csendőrkerület parancsnokával 1944. május 11-én közölte a gettó kijelölését és annak határait. Az egyiket a Hatvan utca páratlan számozású oldalától északra, nagyjából a Csap-, Csokonai-, valamint a Zsák-, Zúgó-, és Csók utcák között; a másikat a Hatvan utca páros számozású oldalától délre, a Szepességi-, Széchenyi- illetve a Simonffy- és a József királyi herceg (ma Bajcsy-Zsilinszky) utca által, határolt területen, a rendelkezésben és később megjelölt részek (posta, reáliskola, orvosi rendelő, vendéglő, és egyes telkek kivételével.44 A gettókat helyenként deszkapalánkkal zárták el a külvilágtól. A mintegy 2000 keresztényt e területről a zsidó vagyon terhére költöztették ki. A polgármester rendelete szerint a zsidók május 15-ig voltak kötelesek oda beköltözni

- írja Siró Béla debreceni történész A debreceni zsidóság a vészkorszak idején című tanulmányában.

Kiderül ebből az is, hogy a IV. „tisztogatási terület” (a szegedi és a debreceni csendőrkerület) zsidótlanításáról 1944. június 10-én tartottak előkészítő értekezletet Szegeden, amelyen részt vett Bessenyei Lajos debreceni és Szilassy László Hajdú megyei főispán valamint Szilády Gyula csendőr alezredes, Könczey csendőrőrnagy és Kovács Nagy Pál rendőrfőtanácsos. Az értekezletről fennmaradt feljegyzés szerint a gyűjtőtáborba szállítás június 16-án reggel 5 órakor veszi kezdetét és 20-án este 9 óráig minden ide szállítandó zsidónak be kell érkeznie. A zsidók ide szállítása vasúton, kocsin vagy gyalogmenettel történik.

A debreceni és a vidéki zsidókat a belvárosból a város nyugati részén, egymás mellett lévő Serly-féle, úgynevezett régi valamint az új városi téglagyárba gyűjtötték. Innen júniusban négy szerelvénnyel szállították el a deportáltakat, a debreceniek mellett a mintegy közel hatezer vidéki zsidót Auschwitzba és Strasshofba. Utóbbiaknak lehett némi túlésési esélyük, de akik Auschwitzba kerültek, szinte mind meghaltak. Siró Béla tanulmánya szerint a debreceni zsidóság vesztesége csaknem pontosan 50 százalékos volt. 

A túlélő debreceni zsidóság töredéke maradt a városban maradt, a legtöbben Budapestet, Izraelt vagy az Egyesült Államokat választották.