Debrecen polgármestere sem alszik jól mostanában
![Debrecen polgármestere sem alszik jól mostanában](https://civishir.hu:10013/media/e43c4d2b-6928-4d36-b7e8-7880ab59e51d.jpg?size=850)
A 2021-es 159 millióhoz képest a 2023-as gázévre (az októbertől októberig terjedő 12 hónapot nevezik így) nettó 1,7 milliárd forintért sikerült földgázt vásárolnia a debreceni önkormányzatnak. Ez a gyakorlatban 1626 forintos köbméterenkénti árat jelent a város polgármesteri hivatalára, közintézményeire és nonprofit gazdasági társaságaira nézve. Erről Papp László polgármester beszélt azon az október 20-i sajtótájékoztatón, amelyen a rendkívüli helyzetben hozott költségcsökkentő intézkedéseket ismertette.
[Beillesztett cikk: Debreceni megszorítások: a sportélet hozza a legnagyobb áldozatot]
Kérdésünkre elmondta, az önkormányzat a jogszabályoknak megfelelően bonyolított földgázbeszerzése során először augusztusban kért ajánlatokat, de a felhívás visszhangtalan, így eredménytelen maradt. Szerződést kötni a második körben – szeptemberben – sikerült a kívánt mennyiségre úgy, hogy az önkormányzat csatlakozott a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) eljárásához. Ez a szervezet gondoskodik a központi költségvetési szervek energiaellátásáról; legutóbb akkor írtunk róluk, amikor a hajdúszoboszlói önkormányzat októberi földgázbeszerzését taglaltuk. Nekik a debreceninél lényegesen olcsóbban, nettó 935 forintos köbméterenkénti áron sikerült szerződést kötniük. Ennek okáról Papp László azt mondta, a két önkormányzat beszerzése nem egy időben zajlott; ez van az eltérés hátterében.
[Beillesztett cikk: Így szerzett Hajdúszoboszló olcsóbb földgázt]
A politikus egyben ízléstelen támadásnak minősítette azt a valóban teljes tévedésen vagy szándékos félrevezetésen alapuló cikket, amely azt sugallta, hogy Debrecennel politikai elfogultságból kivételezik az állami tulajdonú energiaszolgáltató, az MVM (a „hírt” a fél magyar sajtó kritikátlanul átvette).
Az említett 1,7 milliárdos földgázszerződés a polgármesteri hivatal, a városi fenntartású közintézmények, valamint az önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaságok szükségletét fedezi, de nincsenek benne a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. cégei. Ami a villamosáramot illeti, annak beszerzése még zajlik.
Így függ össze a Lycium és a gazdaságfejlesztés
A Debreceni Vagyonkezelő kapcsán a polgármester jelezte, az igazgatóság még dolgozik a költségcsökkentési intézkedéseken. Az biztos, hogy a DKV esetében – amely a legnagyobb fogyasztó – valamelyest csökkenteni fogják a futásteljesítményt, de olyan nagyon azért nem, hiszen további utasokat veszítene el a cég.
![](https://codefox.hu:10011/media/5bbd43d7-01af-4b3d-a2dc-d78615bee4b5.jpg)
– A közösségi közlekedéssel már rövid távon kezdeni kell valamit, nemcsak Debrecenben, hanem országosan is. Lehet a benzin ára akármennyi, az utazási kedv nem növekszik, holott a város sokat költ a szolgáltatás színvonalának emelésére – utalt az autóbusz-beszerzésre, de az elektromos Mercedes-ek is említhetők, bár azokat állami forrásból vásárolták. Papp László kijelentette, ha az utasszám nem növekszik, miközben a költség rohamosan drágul – csak az üzemanyagár 86 százalékkal magasabb a tavalyinál – muszáj lesz beavatkozni. Így elképzelhető, hogy a trolikat autóbuszokkal váltják ki a költségcsökkentés érdekében.
Papp László arról is beszélt, hogy 2023-ban bezárhatják a Hotel Lyciumot. Tárgyalnak olyan vállalatokkal, amelyek a déli ipari parkban folytatnak beruházásokat, és ha azok a cégek lekötnek annyi szállodai kapacitást, akkor nincs szükség erre a drasztikus lépésre.
„Nem alszik nyugodtan” a polgármester a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. miatt: nem a lakossági, hanem a céges fogyasztók nyugtalanítják. – A fizetési hajlandóság, a pontosság kulcskérdés lesz a következő hónapokban. A hőszolgáltató nincs abban a pénzügyi helyzetben, hogy elviselje a késedelmes teljesítéseket. Aki nem fizet, annak számára nincs szolgáltatás, különben finanszírozhatatlanná válik a helyzet – küldött félreérthetetlen üzenetet a városvezető.
Ratalics László
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)