Debrecen: a város, amely tele van szellemekkel

Horog Máté civil szakmájának semmi köze sem a városnézéshez, sem a turizmushoz. Egyfajta misszióként kezeli az Alföldi „Szellemes” Városjárás nevet viselő túráját, amely grafikusi tevékenységéből nőtte ki magát, és egy most készülő kiadvánnyal áll össze egységgé a jövőben.
A séta sok újat tartogat a tősgyökeres cíviseknek és a messziről jött idegennek egyaránt. Máté havonta egy túrát szervez (már júniusra is betelt az összes hely, de esetenként különtúrára is van lehetőség...), amely a Kistemplomtól indul. Annak tornyából a négy égtáj felé körültekintve a résztvevők megismerhetik többek között a Késes utca történetét.
Kincsek tárháza
Hiába töri a fejét a kedves olvasó, legyen akármilyen tősgyökeres debreceni, ilyen utca most nincs. Valamikor az Ispotály utca mellett volt, hivatalosan a késkészítők utcája volt, de bizony több felderítetlen gyilkosság is történt itt...
A Gambrinus közbe betérve elmeséli, hogy egykor ott volt Török Bálint udvarháza (főleg az Egri csillagok olvasóinak lehet ismerős a neve), akinek halála után nem lett meg a vagyona, hiába keresték. Azóta is keringenek történetek alagútrendszerekről, pincékről, amelyek a mesés hagyatékot rejthetik. Az udvarházban maga Tinódi Lantos Sebestyén is megfordult.
A Máté által szervezett túrán szó esik még számos városi legendáról: például a Fényesudvar történetéről, amely egy temetőre épült, ezért aztán időről időre szóbeszéd tárgya lesz a sok visszajáró lélek. Vagy kiderül, miféle kísértetek is járkálnak a Csokonai Színház körül.
[Beillesztett cikk: Szellemes kalanddal vár Debrecen]
Véres történelem
De akinek elég a misztikumból és a kísértethistóriából, kap egy kis történelmi adalékot: a mi szépséges, emblematikus Piac utcánk egykor nem volt ilyen szívderítő útvonal. Itt húzták végig a halálraítélteket a szekér után kötve a Homokkertben található akasztófáig.
A túra végén Máté elkalauzolja az érdeklődőket az egykori városi hóhér telkéig, a Meszena utcába. És közben mesél garabonciás diákokról, Csokonai kissé felhizlaélt szobráról, megátkozott polgármesterekről, korabeli „telekmutyiról”.
Mert Debrecen sokkal több, mint Nagytemplom és Piac utca.
További információk: City-Legend.Com


















