Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

DEAC: a hokisok után mennének a kosarasok

deac.hu | 2025. 01. 17. | 12:50:02
A debreceniek a Magyar Kupa legjobb négy csapat közé pályáznak.
DEAC: a hokisok után mennének a kosarasok
Nagy lehetőség előtt a DEAC (Fotó: Zubák Tibor)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DEAC jégkorongozói a héten már biztosították helyüket a Magyar Kupa négyes döntőjében, január 18-án, szombaton pedig a kosarasok is kivívhatják ugyanezt. Ehhez a Pécs együttesét kell legyőzni hazai pályán.

A Debreceni Egyetem alakulata győzelem esetén története során harmadik alkalommal juthat el a kupa legjobb négy csapata közé. 2019-ben bronzéremig, 2021-ben pedig ezüstéremig jutottak a hajdúsági kosarasok.

Nagyszerűen kezdte a 2025-ös esztendőt Andjelko Mandics alakulata, hiszen az Oroszlány elleni sikeres évzárót követően az új évben a Budapesti Honvédot és az Alba Fehérvárt is sikerült két vállra fektetnie.

A pécsiek számára bíztatóan indult az idény, hiszen első öt bajnokijukat kivétel nélkül megnyerték, ám ezután a kulcsjátékosaik sérülései miatt hullámvölgybe kerültek, amiből egyelőre még nem sikerült kilábalniuk. A parádés szezonrajt után hat találkozón keresztül maradtak nyeretlenek, s bár ezt követően kezdtek átlendülni a nehézségeken, 2025 egyelőre rémálomszerűen alakul számukra. Soproni 33 pontos vereségük után a tabella hátsó felében szerénykedő Honvéd is tükörsimán nyerni tudott Pécsett, utóbbi kellemetlen fiaskó pedig Csirke Ferenc vezetőedző állásába került, helyét Bojan Szalatics vette át - írja a deac.hu.

A hazai pálya, a jelenlegi forma és a tabellán elfoglalt helyezés alapján a negyeddöntő egyértelmű esélyese a DEAC.

Magyar Kupa, negyeddöntő
DEAC-Pécs
2025.01.18., szombat, 18 óra, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
A bérletek érvényesek!

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
NB III.: a DEAC utolérte a listavezetőt
NB III.: a DEAC utolérte a listavezetőt
A másik debreceni csapat segített ebben.
Bárány is megérkezett Telkibe
Bárány is megérkezett Telkibe
Kérdés, hogy a debreceni csatár játékra alkalmas-e.
Magyar Kupa: sztárcsapat érkezik Debrecenbe
Magyar Kupa: sztárcsapat érkezik Debrecenbe
A tavalyi győztes, BL-résztvevő lesz az ellenfél.
Első hazai sikerét ünnepelte a Debrecen
Első hazai sikerét ünnepelte a Debrecen
Izgalmasan alakult a végjáték.
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
A Zemplén-ralival zárult az idény.
NB III.: teljes a debreceni siker
NB III.: teljes a debreceni siker
A DEAC és a DVSC II. is nyerni tudott.
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
A debreceniek jó idegenbeli sorozata is megszakadt.
Debreceni ezüst Algírban
Debreceni ezüst Algírban
Battai Sugár Katinka csak a döntőt vesztette el.
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
Közel 40 évet dolgozott a szegedieknek.
A finisre is jutott debreceni bajnoki cím
A finisre is jutott debreceni bajnoki cím
A debreceniek a pontversenyben a negyedik helyen végeztek.
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Vámos Petra csapatát megszorongatni sem sikerült; vereség a Bajnokok Ligájában.
Vért izzadva győzte le a sereghajtót a DEAC
Vért izzadva győzte le a sereghajtót a DEAC
Szoros meccset nyertek a debreceniek.
Parádésan kezdett, de kikapott a DEAC
Parádésan kezdett, de kikapott a DEAC
Kecskeméten játszottak a debreceniek.
Rászolgáltak a győzelemre a debreceniek
Rászolgáltak a győzelemre a debreceniek
Rossz kezdés után összekapta magát a DEAC.
A debreceniek játéka megbosszulta magát
A debreceniek játéka megbosszulta magát
Kiütéses győzelmet aratott a Falco.
Idegenbeli bravúr a DEAC-tól
Idegenbeli bravúr a DEAC-tól
A debreceniek már nyolcadikok a tabellán.
Edzőt buktattak a debreceniek
Edzőt buktattak a debreceniek
A DEAC-tól elszenvedett vereség után távozott a tréner.
Megvan az első debreceni győzelem a bajnokságban
Megvan az első debreceni győzelem a bajnokságban
A DEAC a Körmendet verte magabiztosan.
A Körmend ellen javíthat a DEAC
A Körmend ellen javíthat a DEAC
A debreceniek két vereséggel kezdték a bajnokságot.
Egy debreceni számára megvalósult az amerikai álom
Egy debreceni számára megvalósult az amerikai álom
Pásti Regina sportol és pszichológiát tanul Kansasben.
Ők Debrecen és egyeteme magas büszkeségei
Ők Debrecen és egyeteme magas büszkeségei
A tanulmányaik mellett az élet más területein is kiemelkedően teljesítenek
Kereken száz pontot kaptak a debreceniek
Kereken száz pontot kaptak a debreceniek
Viszont a DEAC nem dobott csak 83-at.
Súlyos pofonba szaladt bele a DEAC
Súlyos pofonba szaladt bele a DEAC
A debreceniek betliztek a bajnoki nyitányon.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Többmilliós arany pénzérmét rejtett a csomag
Többmilliós arany pénzérmét rejtett a csomag
A debreceni férfit költségvetési csalással vádolják.
Hirdetés
Hirdetés
Mostantól hungarikum a magyar nyereg
Mostantól hungarikum a magyar nyereg
És a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszer is.
Gazdaság
Jelentősen drágult a tojás, a kakaó, a kávé
De kevesebbet fizetünk a margarinért, a lisztért és a cukorért.
Csúcstechnológiás labort adtak át Debrecenben
A labor eszközeinek fejlesztésére 340 millió forintot fordítottak.
Drágulásban Debrecen országos első
A leginkább a panellakások ára emelkedett.
Jöhet az Egyesült Államok és Magyarország aranykora
Erről beszélt Orbán a Fehér Házban.
Jövedelem, vállalati kultúra: ez is fontos a jövő mérnökeinek
Kiemelt volt az érdeklődés a Sensirion standjánál, a XI. Gépészeti Szakkiállításon és Állásbörzén.
Támogatott tartalom
Hajdú-bihari településekre gurul el a Lidl
Hajdú-bihari településekre gurul el a Lidl
A Lidl Magyarország új, úttörő kezdeményezéssel állt elő: ha a vásárló nem tud eljutni a boltba, akkor a bolt megy el hozzá.
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Idén Dallasból érkezik egy harmincfős énekegyüttes. +Videók
0% THM-mel elérhető áruhitel a Gulyás Tüzépen
0% THM-mel elérhető áruhitel a Gulyás Tüzépen
A GSV kihagyhatatlan ajánlata már elérhető.
Alkoholshop – minőségi választék online és személyesen
Alkoholshop – minőségi választék online és személyesen
A italboltok modern verziói már egészen más stílust képviselnek.
Hirdetés
Hirdetés