CATL: új engedélyezési eljárás jöhet?

Több szempontból is hiányosak, és nem minden jogszabálynak felelnek meg a CATL debreceni akkugyárának kiállított hatósági engedélyek – állapította meg két, a bíróság által felkért független szakértő a gyár engedélye ellen indított perben benyújtott szakvéleményben – írja a Telex.
A portál felidézi: a kormányhivatal 2023 februárjában adta ki a gyár környezethasználati engedélyét. Ezt az engedélyt azóta egyszer módosítani kellett, az új verzió szerint a gyár hatásterülete nagyon kicsi, és azon belül nem él senki. Helyi civilek szerint azonban az engedélyt nem a jogszabályoknak megfelelően adták ki, és abban rosszul számolták ki, hogy a gyár milyen hatásokkal lehet a környezetére. Szerintük a gyár hatásterülete az engedélyben megadottnál jóval nagyobb, és arra hivatkozva, hogy ők is a hatásterületen belül élnek, a bíróságon támadták meg a katasztrófavédelmi engedélyt.
A bíróság még tavaly márciusban elrendelte, hogy független igazságügyi szakértő állapítsa meg a gyár hatásterületét, aminek a költségét a pert indító civileknek kellett kifizetniük. Álláspontjuk szerint ugyanis a civileknek a pert elindítani sincs joguk, ha nem bizonyosodik be, hogy tényleg a gyár hatásterületén belül élnek.
Az ügyben végül két igazságügyi szakvélemény készült, amelyeket mostanra küldtek ki a perben résztevő feleknek. Ezek szerint az akkugyárnak kiadott környezethasználati engedély elkészítésekor nem végezték el a jogszabályokban előírt vizsgálatokat, és a gyár hatásterületét több szempontból hibásan határozták meg. Sőt, tulajdonképpen a különböző szakterületek közül egyedül a levegőtisztaság szempontjából állja meg a helyét az engedély, minden más szempontból hiányos vagy hibás megállapításokat tartalmaz.
A Telex beszámolója szerint a pert indító civileket képviselő Halász Árpád ügyvéd úgy véli: ezzel két dolog is bebizonyosodott, amit ők a kezdetektől fogva állítottak. Egyrészt az, hogy a környezethasználati engedélyt nem a jogszabályoknak megfelelően állították ki, másrészt az, hogy az általa képviselt magánszemélyek nem zárhatóak ki a perből arra hivatkozva, hogy nem élnek a gyár hatásterületén.
Az ügyvéd álláspontja szerint a szakvélemény annyi hiányosságot állapított meg, hogy a bíróságnak meg kell semmisíteni a CATL működéséhez szükséges engedélyt, és újra elölről kell lefuttatni az engedélyezési eljárást. Ha így történik, a gyár addig nem tudja megkezdeni a működését hivatalosan, amíg az új eljárás végén új engedélyt nem kap.
A perben a civilekkel szemben álló Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal a Telex szakvéleményről szóló kérdésünkre azt írta: a kormányhivatalnak „a folyamatban lévő bírósági eljárásra tekintettel az üggyel kapcsolatban nincs lehetősége nyilatkozatot tenni, álláspontját a tárgyalások keretében képviseli”.
