Brazília helyett börtönbe megy a debreceni közös képviselő
![Brazília helyett börtönbe megy a debreceni közös képviselő](https://civishir.hu:10013/media/366e8b79-c0a8-44c9-87f8-a310d65ca968.jpg?size=850)
A Debreceni Járásbíróság 2024. január 26-án hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja elsikkasztotta több debreceni társasház pénzét, majd a büntetőeljárás során Európából Dél-Amerikába szökött, gondolva, hogy ott biztonságban lehet. A rendőrök megtalálták, elfogták, az ellene indult büntetőeljárás pedig jogerősen befejeződött.
A vádlott a 2024. január 24-én megtartott előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott és határozathirdetésre elnapolta az ügyet.
A járásbíróság a 71 éves vádlottat 20 rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében és egy rendbeli sikkasztás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért a bíróság – halmazati büntetésül – 3 év 10 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, aki 10 évre eltiltott a közös képviselői tevékenység gyakorlásával járó foglalkozástól is.
Az ítélet szerint a vádlott egy betéti társaság beltagjaként Debrecenben társasházak közös képviseletét látta el. Feladatai közé tartozott, hogy a társasházak ügyeit intézze, ennek keretében a közüzemi költségeket rendezze, a felmerülő karbantartási munkákkal kapcsolatos feladatokat intézze, továbbá a társasházak lakóival a kapcsolatot tartsa, részükre elérhető legyen és rendelkezésükre álljon. A társasházak bankszámláihoz, mint közös képviselőnek csak neki volt hozzáférési, utalási, rendelkezési jogosultsága, valamennyi esetben egyedül kezelte a társasházak pénzügyeit.
A vádlott az általa kezelt társasházak kapcsán számos alkalommal utalt át bizonyos összegeket a saját bankszámláira. Ezekkel a pénzösszegekkel a társasházak felé nem számolt el, saját céljaira fordította.
A vádlott cselekvőségének leplezése céljából a kezelése alatt álló társasházak számláiról időnként egy másik társasház számlájára is utalásokat eszközölt annak érdekében, hogy az általa okozott hiányt elfedje. Amikor valamelyik társasház számláját „lenullázta”, a hiányt egy másik társasház számlájáról próbálta meg fedezni, ezzel újabb és újabb összegeket tulajdonítva el jogtalanul a sértett társasházaktól.
A vádlottat az általa képviselt társasházak 2020 áprilisától kezdték el feljelenteni. Miután a nő tudomására jutott, hogy elindult a büntetőeljárás, még abban a hónapban eladta debreceni lakását, majd a vételárból visszautalásokat eszközölt a társasházak felé, ily módon az általa okozott károkat kis részben megtérítette.
A társasházak könyvelésében a vádlott által okozott hiányok azért nem derültek ki hosszú ideig a társasházak számára, mivel a vádlott az éves beszámolók alkalmával olyan pénzügyi beszámolót készített a gazdálkodásról, amelyekben valótlan összegeket szerepeltetett, a társasházak gazdasági helyzetét olyan színben tűntette fel, hogy azt a tulajdonosok rendben lévőnek találják. A vádlott a sértett társasházaknak több mint 45 millió forint kárt okozott, amelynek egy része az eljárás során megtérült.
Az eljárás során a vádlott a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, a rendőrséget az elérhetőségét illetően tévedésbe is ejtette, hiszen a Debreceni Rendőrkapitányságnak több emailt is küldött, amelyekben azt állította, hogy Afrikában, pontosabban Ugandában tartózkodik. A rendőrök nem hittek neki, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, majd megállapítást nyert, hogy a nő valójában Brazíliában tartózkodott akkor is, amikor az emaileket írta. A hatóságok nemzetközi együttműködésének eredményeként a közös képviselő 2021. december 7-én Brazíliából hazatért, őt aznap a rendőrök a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták.
A Debreceni Járásbíróság ítéletét mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.
![](assets/images/link.jpg)
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)