Bőnyi iskolai késelés: letartóztatták a 12 éves lányt
![Bőnyi iskolai késelés: letartóztatták a 12 éves lányt](https://civishir.hu:10013/media/690cc9f9-b123-4fe9-9e50-617c05cd6dcb.jpg?size=850)
A Győri Járásbíróság április 30-án elrendelte a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását – közölte a Győri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel. Máté Kinga közleménye szerint az intézkedést, tekintettel a gyanúsított életkorára, javítóintézetben hajtják végre. Az indoklás szerint az érintett osztályközösség nagy részének kihallgatása még nem történt meg, így a gyanúsított, ha szabadlábon maradna, megnehezíthetné a bizonyítási eljárást.
A bíróság a gyanúsítottnál talált lista miatt úgy foglalt állást, hogy nem zárható ki a bűnismétlés veszélye sem.
A döntést az ügyész, a védő, a gyanúsított és törvényes képviselője is tudomásul vette, így az végleges.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában súlyos sérülést okozva megszúrta hatodik osztályos tanulótársát egy lány. Nagy Ágnes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettes vezetője később elmondta, hogy az elkövető kislány egy otthonról hozott, 20 centiméteres késsel szúrta hátba előtte ülő osztálytársát, majd a kést kirántotta és a földre dobta. Az elkövető "listát készített" osztálytársairól, és a pirossal jelölte azokat, akiknek el akarta venni az életét.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten elkövetett emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt nyomoz.
![Gyorsváltó: Senenánszkyék lemaradtak a döntőről Gyorsváltó: Senenánszkyék lemaradtak a döntőről](https://civishir.hu:10013/media/b09ffb4b-7749-40c1-894d-e37809ca2015.jpg)
![2025-ben megduplázzák a gyerekek után járó adókedvezményt 2025-ben megduplázzák a gyerekek után járó adókedvezményt](https://civishir.hu:10013/media/3fe181e1-9310-4eb6-a419-6e9c39b68fa0.jpg)
![MCC FIT: soha ennyien még nem jelentkeztek képzésre MCC FIT: soha ennyien még nem jelentkeztek képzésre](https://civishir.hu:10013/media/27edfe68-d51b-44c4-be36-65ab9e094ea6.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)