Becsky István elnézést kér az egyetemtől, a várostól és a szurkolóktól
![Becsky István elnézést kér az egyetemtől, a várostól és a szurkolóktól](https://civishir.hu:10013/media/3e487d2e-6460-42de-8bd2-03f58546d809.jpg?size=850)
Becsky István, a DEAC kosárlabda-szakosztályvezetője nem kertelt, amikor az egyetemi sportklub honlapjának a csalódással felérő szezont értékelte. Elmondta, több téves döntést is hozott az idény során, ezeknek volt elsősorban betudható, hogy nem sikerült a végén kikecmeregni a gödörből. A felelősséget teljes mértékben vállalja. A DEAC kosárlabdacsapata - azután, hogy tavaly a legjobb négy közé jutott a bajnokságban a Magyar Kupában pedig döntőt játszott - ebben a szezonban csak a 10. helyet szerezte meg, azaz nem jutott be a rájátszásba. A szezon során a csapat három edzőt „fogyasztott el”.
Csokorba gyűjtöttük Becsky István érdekesebb gondolatait, kijelentéseit az interjúból:
„Nem szeretném most másban keresni a hibát, csak magamban mint szakosztályvezetőben.”
„Szeretnék a vezetőség nevében elnézést kérni mind az egyetemtől, mind a várostól, de elsősorban a szurkolóinktól.”
„A feljutást követő években jó irányba indultunk el, de ez a pofon most arra jó volt, hogy átértékeljük, hogy a jövőben hogyan is kellene menedzselnünk ezt a klubot.”
„A debreceni kosárlabda biztos lábakon áll, szerintem a bajnokság első felében vagyunk költségvetés terén.”
„Olyan körülményeket igyekszünk teremteni Debrecenben, ami kevés helyen van meg.”
„Még jelenleg is keressük a csapat vezetőedzőjét.”
„Először a szakmai stábot kell megtalálni, utána beszélhetünk csak konkrétumokról a keret kialakítását illetően.”
„Teljesen át kell értékelnünk a játékoskiválasztásunkat a következő idényre.”
„Jövőre kevesebb légióssal vághatunk neki a szezonnak.”
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)