Azért kell megmászni az Everestet, mert ott van
E kávéházi szegleten többször küldtük már el ilyen-olyan okokból a magyarországi filmforgalmazókat nálunknál forróbb tájakra, hiszen annyi borsot törtek már az orrunk alá, hogy szándékosan sem sikerülhetne jobban. Vagy hanyagolnak világszerte sikert aratott alkotásokat, vagy - jobb esetben – csak jókora késéssel mutatják be őket, vagy - rosszabb esetben – megelégszenek egy limitált DVD megjelentetéssel. Sokszor olyan szánalmas magyar fordítással rukkolnak elő, hogy arra maga a rendező sem ismerne rá, vagy olyan címet választanak – legutóbb például a BeSZERvezve volt az ékes példa – ami számos asztaltársaságnál okozott a szokásosnál is tartósabb derültséget.
Tegye azonban fel a kezét az, aki a felfokozottnál nagyobb várakozással ülne be az Everest című katasztrófafilmre, miután a felvezetőben a következő szöveggel csábítják a moziba be:
„az alkotók az 1996-os, nyolc halálos áldozattal járó expedíció résztvevőinek állít emléket”.
Köszönjük szépen, akkor tényleg elég bekapcsolni a Spektrumot és inkább ingyen nézzünk meg egy kalandtúrás csapat mindennapjairól szóló kínlódást az Andokban. Nem is tagadjuk, hogy bennünket is az a perverz vágy hajtott be a vetítőterembe a vénasszonyok Szaharájából, hogy legalább a filmvásznon lássunk egy kis hűvöset, havat, tollasdzsekis ténfergést, mielőtt abszolválnánk a szeptemberi hőgutát. Na, jó, a végére átestünk a ló másik oldalára, de tényleg valódi jeget akartunk dupla whiskyvel. Meg aztán kíváncsiak voltunk – s vagyunk, miután választ nem kaptunk – hogy embereknek bizonyos csoportjait mi űzi és hajtja, hogy bizonyos távolságokat és magasságokat leküzdjenek, természetesen életük kockáztatásával. Az Everest hősei most is csak a már unalomig ismert ócska poént –„mert ott van” – tudták elsütni, többet nem tudunk meg; igaz a jeles direktor, Baltasar Kormákur ezt nem is kívánta az orrunkra kötni.
A megtörtént eseményt szinte dokumentarista módon megfilmesítő művészt egyáltalán nem érdekelte a tragédia okainak elemzése, nem volt célja a hibás lépések fölötti ítélkezés, az egyéni ambíciók és motivációk kibontása: pusztán képileg igyekezett velünk elhitetni velünk, miről szól az élet (és a halál) a Világ Anyjának (Csomolungma) ölétől a feje búbjáig tartó út és visszaút során. A valósághűség tehát kifejezette erőssége a mozinak, bár ismeretterjesztés még bőven belefért volna, s akkor a néző rögtön érti, hogy más döntést hozni az íróasztalnál és megint más az agyműködést már némileg blokkoló oxigénhiányos Halálzónában. (Éppen ezért a rengeteg sztárt felvonultató moziban kár lenne a szereplőket az elhullás sorrendjében méltatni avagy kárhoztatni; pusztán megbízható rutinos iparosmunkát végeztek)
Említés szintjén kerül csak szóba, hogy az Everest-mászás elüzletiesedése hogyan vezethetett a tragédiához, hiszen a katasztrófához nagymértékben hozzájárult, hogy a csúcshoz vezető szirteken több csoport is összetorlódott, s így többen nem tudtak visszatérni a táborba, mielőtt a vihar lecsapott volna. Márpedig lecsapott, s a mozi itt vallja legnagyobb kudarcot. A 3D-s kivitelezés több kritikus szerint a hegymászófilmek Gravitációjává avanzsálhatta volna az Everestet, de míg ott messzemenően kihasználták az ebben rejlő lehetőségeket, itt alig éreztük, hogy szemüveg van rajtunk. Egyébként is rengeteg időt elpocsékolnak unalmas és érdektelen sátras beszélgetésekre, az amerikai filmekre jellemző, könnycsatornákra ható picsogásokra; nem csoda hát, hogy az Everest nem teremt átélhető térélményt, nem érzékelteti úgy a hegy szédítő magasságait, mint a Gravitáció az űr végtelen mélységét.
S van itt még valami: azon túl, hogy már az elején tisztában vagyunk azzal, hogy happy ending nélkül fogunk visszamasírozni a Péterfiára; túlságosan közel vannak még két évvel ezelőtti emlékeink. Szinte fájdalmas, másodpercekre lebontott részletességgel kaptuk a híreket a hegyen rekedt Erőss Zsolt és Kiss Péter egyre reménytelenebb sorsáról. Az akkori információk frissessége szinte belénk marta a hegymászók életének utolsó stációit, és így megkeményedett szívvel tényleg csak egy kevésbé látványos amerikai filmet láttunk, forgatókönyves, tervezett gyászszal.
SzN
