Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az egyik legszebb hazai énekesnő ünnepel

| 2013. 10. 06. | 13:08:25
Debrecenben is rendre teltházas koncerteket ad a kétgyermekes művésznő. +Videó
Az egyik legszebb hazai énekesnő ünnepel
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

40 éves Szekeres Adrien. Az EMeRTon-díjas énekesnő, dalszerző Egerben született 1973. október 6-án. Szentesen érettségizett, majd a fővárosban Sík Olga növendéke lett. Bényei Tamás, a Hot Jazz Band vezetője figyelt fel rá, aki 1995-ben meghívta állandó vendégnek zenekarába. Ezt követően az Unisexben énekelt: 1997-ben jelent meg az első album Szekeres Adriennel Szebb holnap címmel. Még ebben az évben a közönség szavazatai alapján Az év énekesnője díjjal jutalmazták.

Szólókarrier

2001-ben megjelent első szólóalbuma Futok a szívem után címmel. Férje, Kiss Gábor és szövegírótársa, Simon Attila megírta a Híd a folyót című dalt, melyhez partnerként Dobrády Ákost kérték fel. A dal és a hozzá készült videoklip 2004 tavaszán a slágerlisták élén debütált. 2005-ben jelent meg második albuma Olthatatlanul címmel. 2006-ban volt a premierje Nagy Tibor és Turczi István Kikötők című dalának is, amit Gáspár Lacival énekelt és ami később hónapokon át szerepelt a rádiók játszási listáján előkelő helyen. 2007-ben megjelent harmadik albuma, az Olyan, mint te, ami négy hét alatt aranylemez lett. Az album 2008 nyarán érte el a platinalemez minősítést. 2009-ben megjelent negyedik, Csak játék című albuma, majd karácsonyi dalokat vitt sikerre adventi lemezzel és a hozzá kapcsolódó koncertsorozattal.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Debreceni színház: egy pályázó már biztos lesz
Debreceni színház: egy pályázó már biztos lesz
A polgármester arra utalt, hogy a jövőben sokkal több pénzből gazdálkodhat a teátrum.
Három napon át ünneplik az olvasást Debrecenben
Három napon át ünneplik az olvasást Debrecenben
Számos ingyenes programmal készülnek.
Harminc éve látható Debrecenben a Munkácsy-trilógia
Harminc éve látható Debrecenben a Munkácsy-trilógia
1995-ig a három alkotást senki, maga a festő sem látta soha együtt.
Vadász Dániel helyzetbe kerülhet
Vadász Dániel helyzetbe kerülhet
A közgyűlés is kell a színházi szerződésbontáshoz; polgármesteri javaslat érkezett az átmeneti igazgatóról.
Debreceni falon debreceni történet
Debreceni falon debreceni történet
Újabb belvárosi mural, amely megfogja az embert.
Tánc, zene, fények a debreceni ifjúsági házban
Tánc, zene, fények a debreceni ifjúsági házban
Idén is megrendezik a virágudvar elnevezésű programot.
Elhunyt a Kossuth-díjas táncművész
Elhunyt a Kossuth-díjas táncművész
A Magyar Állami Operaház örökös tagja.
Komoly elismerés járhat a Hunyadinak
Komoly elismerés járhat a Hunyadinak
A főszereplő és a film is jelölt.
Elhunyt a Jászai Mari-díjas színművész, Varga Zoltán
Elhunyt a Jászai Mari-díjas színművész, Varga Zoltán
Több teátrumban, filmes produkcióban dolgozott élete során.
Debrecenben adják át a Kaszás Attila-díjat
Debrecenben adják át a Kaszás Attila-díjat
A díj a magyar teátrumi világ egyik legrangosabb civil elismerésévé vált.
A polgármesternél dőlt el a színházigazgató távozása
A polgármesternél dőlt el a színházigazgató távozása
Puskás Istvánt faggattuk arról, hogy mi áll a debreceni vezetőváltás hátterében.
Döntést követelt a debreceni színházigazgató távozása
Döntést követelt a debreceni színházigazgató távozása
Több önkormányzati intézménynél várható a belső szabályzat módosítása.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kiugrott egy kisfiú a vonatból Taktaharkánynál
Kiugrott egy kisfiú a vonatból Taktaharkánynál
Súlyos sérüléseket szenvedett.
Hirdetés
Hirdetés
Megdőlt az egyórás kerékpáros magyar csúcs
Megdőlt az egyórás kerékpáros magyar csúcs
Záray kettős céllal vágott neki a hatvan percnek.
Hirdetés
Hirdetés
A közmédia állítja, halálosan megfenyegették a riporterét
A közmédia állítja, halálosan megfenyegették a riporterét
Császár Attilát a TISZA Párt rendezvényén érte az inzultus - állítják.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tasó László is megszólalt a Sámsoni út miatt
A miniszteri biztost rendkívül bosszantja a beruházást akadályozó hozzáállás.
Orbán Viktor: azok is jól járnak, akik nem ránk szavaznak
A miniszterelnök szerint a fiatalok megértették, hogy itt a vissza nem térő lehetőség.
Elkelt a BMW-gyárhoz kapcsolódó egyik megbízás
A csarnokban lengéscsillapítókat gyártanak a BMW debreceni üzemének.
Támogatott tartalom
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Őszi szórakozás a debreceni Grand Casinóban
Őszi szórakozás a debreceni Grand Casinóban
Koncertek, pókerversenyek, születésnapi buli és egy felejthetetlen halloween.
A többfunkciós zsalukövek
A többfunkciós zsalukövek
Inspirálódjon a Gulyás Tüzép segítségével!
Megváltoztak a zónakódok Debrecenben
Megváltoztak a zónakódok Debrecenben
Ezzel együtt megváltoztak a hívószámok is.
Hirdetés
Hirdetés