Áram luxuskivitelben
Bámultunk, hiszen újra láthatóvá tették számunkra a kis villanyautó, a Reva különböző színű és némileg eltérő fazonú változatait, mi pedig rácsodálkoztunk, mintha még sose láttunk volna autót ebben az életben. Pedig láttunk! Méghozzá sokat! És egyre többet látunk! Legalábbis ez az érzésünk, holott a világválság hullámai oly vészjóslóan nyaldossák az autóágazat partjait, hogy az érintetteket többször kiveri a verejték ebből kifolyólag. De most, a villanyverda láttán örül a szívünk! Több okból is!
Egy: az emberiség, mintha kezdené belátni, hogy nem kevéssé „baltázta” el a világot maga körül, és ha nem parancsol megálljt magának, akkor elviselhetetlen lesz az élet, ami egyébként máris majdnem az. Kettő: a motorizáció mára szinte dühöngő dili ketreccé tette a városokat és utakat azzal, hogy naponta egy szál pasik, meg nők ülnek kocsik tízezreibe és száguldoznak onnan-ide, innen oda és közben agyonmérgezik a levegőt. Csak azért például, hogy megvegyék azt a Túró Rudit a gyereknek, amit hazafelé elfelejtettek megvenni vagy elszaladjanak anyukához megkérdezni tőle, hogy szokta e nézni a tévében vetélkedőt? Most már szerencsére alternatív meghajtásokkal próbálkozunk és talán eljön az idő, amikor jelszóra indul velünk a kaszni és „repülünk a mesék kocsiján”!Azaz: nem az olaj, a benzin, és annak fajtái fogják uralmuk alatt tartani a Föld lakóit, mert azoknak addigra megjön az eszük. Három: egy debreceni cég elhatározta, hogy ide, a nagy magyar puszta közepébe hozza egy elektromos meghajtású autó, az egyik „villanyverda”, a Reva összeszerelését és később talán a gyártását is. És akkor elmondhatjuk, hogy nemcsak a magyar labdarúgásért, nemcsak a kultúráért és tudományért, hanem a levegő tisztaságáért és megtettük a magunkét. Mert ha egyre több Reva, azaz jó formájú kis villanyretikül cirkál majd a városokban, a hazai utakon, akkor érezhetően fellélegzik körülöttünk a természet.
De nemcsak öröm van ám a villanyverda megjelenése körül, hanem probléma is. Az emberek ugyanis egy sor dolgot, nem csak rendeltetésszerűen és szükség szerint használnak, hanem státuszszimbólumként is. A házat, a kertet, a teraszt, hogy hova jár a gyerek iskolába, hogy vesz e külön vívóleckéket, a kutyát természetesen, no és végül, de nem utolsó sorban az autót! Mert ugyebár nem mindegy, milyen kocsi ajtaját csapkodjuk partira érkezvén vagy az üzletfelünk irodája előtt! De nem ám! Hiszen ezekből látszik, hogy vagyunk e valakik, hogy vittük e valamire, hogy számítunk e ott, ahol számítani kellene. De talán jön, majd idő, amikor nem a jelképei által lesz fontossá az ember, hanem azzal, amit hozzá ad a világhoz. Amiben, nagyon kényelmesen és természetesen, egy villanyautóval közlekedik.
Réti János
reti.janos@civishir.hu
