Anya és lánya vetkőzött ki magából a hajdúhadházi parkban
A vádirat szerint a fiatalkorú lány és az édesanyja 2023. október 13-án a kora délutáni órákban gyalogosan haladt Hajdúhadházon az egyik parkban, ahol észrevették a fiatalkorú vádlott iskolatársát, aki az unokatestvérével együtt tartózkodott a parkban, beszélgettek.
A két vádlott odament hozzájuk és egy korábbi nézeteltérés miatt kérdőre vonták a kiskorú sértettet. A sértett megpróbálta nyugtatni a vádlottakat, azonban az anya rátámadt, két kézzel a mellkasánál meglökte, majd a dulakodásba bekapcsolódott a lánya is. Mindketten lökdösték, rángatták és megcibálták a haját, majd az idősebb vádlott tenyérrel a fejét megütötte.
Az eseményeket látva a másik kiskorú a sértett védelmére kelt és igyekezett szétválasztani a vádlottakat és a sértettet. Ekkor a vádlottak abbahagyták a sértett bántalmazását, majd a fiatalkorú vádlott a közeli padhoz ment, ahová le volt téve a sértett mobiltelefonja. Azt felvette és dühében földhöz vágta, ezáltal abban 40 ezer forint rongálási kár keletkezett, ami nem térült meg.
A bűncselekmény során a kiskorú sértettnek 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülései keletkeztek.
A vádlottak olyan kirívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, amely alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben, a parkban tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen - az ügyben a nyomozást a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság folytatta le.
A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottak, mint társtettesek ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság mindkét vádlottat intézkedésként bocsássa próbára és a fiatalkorú vádlott vonatkozásában állapítsa meg, hogy a próbaidő tartama alatt a törvény kötelező rendelkezése értelmében pártfogó felügyelet alatt áll. Továbbá indítványozta, hogy a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt az elsőfokú bíróság érdemben bírálja el.