Állások a közszférában
A közigazgatási állások népszerűsége régóta töretlen, ennek oka pedig nem más, minthogy számos előnnyel rendelkeznek. Tekintve, hogy hazánk közigazgatási központja (is) Budapest, ezen a területen itt lehet a legtöbb állásra bukkanni. Nézzük most meg, miért éri meg a közszférában dolgozni, és hol találhatunk ilyen álláslehetőségeket!
Ezért érdemes a közszférában dolgozni
Az állami hivatalokban, intézményekben és cégeknél számos alkalmazott van, ám időről időre felfedezhetőek nyitott pozíciók is. Ha egy diákmunka Budapest városában áll a keresésünk fókuszában, minden bizonnyal ilyen lehetőség is elérhető. Hiszen a közszférában örömmel alkalmaznak diákokat az adminisztratív feladatok elvégzésére.
Teljes állású vagy részmunkaidős alkalmazottként előnyös az állami intézményeknél elhelyezkedni, hiszen kiszámítható, biztos munkahelyet jelentenek. Mind a bér, mind pedig a munkaidő fixnek mondható, és bizonyos időközönként számíthat extra juttatásokra is az, aki itt dolgozik..
A közigazgatásban több alapszabadság kapható, a nyelvvizsgáért és a felsőfokú végzettségért pedig bérpótlékra is szert lehet tenni. Az illetmény a besorolás alapján kerül megállapításra, a pontos összegeket pedig a bértábla tartalmazza. Minél többet dolgozik valaki a közszférában, annál magasabb lesz a fizetése. Ez ugyancsak kiszámíthatóságot és biztonságot jelent a köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak.
Így pályázható állás a közigazgatásban
A közigazgatáshoz tartoznak azok a köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak, akik a különböző szintű hivatalokban és intézményekben dolgoznak. Közéjük sorolhatók továbbá a rendőrök, a tűzoltók, a katonák, a bírák, valamint az ügyészségi- és igazságügyi alkalmazottak is.
Általában elvárás a közigazgatásban dolgozókkal szemben a felsőfokú végzettség, az alapvető informatikai ismeretek megléte és a büntetlen előélet. Szinte minden pozíció betöltése erkölcsi bizonyítványhoz, sok esetben pedig vagyonnyilatkozat megtételéhez kötött.
Elvárt készségek és képességek
A legtöbb közigazgatási álláshoz a már említetteken túl cselekvőképesség, magyar állampolgárság és releváns szakképzettség szükséges. Sok esetben az idegennyelv ismerete is elvárás. Előnyös lehet a jó kommunikációs készség, a csapatban való munkavégzés képessége, az önállóság és a precizitás. A közszférában minden állás bejelentett módon történik, határozott vagy határozatlan időre kötött szerződéssel. A munkavégzés általában napi 8 órás munkarendben történik, így abszolút jól lehet vele tervezni.
Azoknak, akik szívesen dolgoznának a közigazgatásban, érdemes rendszeresen áttekinteni a releváns álláshirdetéseket például a BudapesAllas.hu oldalán, és jelentkezni a szimpatikus pozíciókra.