Akinek Isten is a kezét fogja – csodák születnek makraméból

Ládbesenyőtől Miskolcon és Egeren át meglehetősen kalandos út vezetett Budapestig, ahol most élsz. Elevenítsük fel a fontosabb megállókat!
Cattelain Pásztor Szilvia: A főiskolai éveket Egerben töltöttem, ahol történelem szakos tanárként szereztem diplomát. Szerettem a város történelmi hangulatát, bár már ekkor is Budapesten éltem, mert a tanulmányaim alatt dolgoztam, akkor éppen banki ügyintézőként, de később a rendezvényszervezésben és az esküvőszervezésben is eltöltöttem pár évet. Érdekes, ahogy az évek teltek, időnként teljesen új szerepben tűntem fel: voltam alkalmazott, szabadúszó, középvezető – élveztem ezt a sokszínűséget. A katedrán soha nem álltam, bár két évet Szigethalmon is eltöltöttem, ahol gyermekcsoportoknak tartottam rendhagyó történelemórákat egy történelmi emlékparkban.

Sorsod Borsod – sokaknak csak utcaszleng, másoknak hitvallás ez a két szó. Te mit hozol magaddal onnan?
Cattelain Pásztor Szilvia: Egyfajta sztereotípia lengi körül ezt régiót. Sokan meghökkennek Budapesten, hogy onnan származom, de mindig büszkén viselem a “borsodi vagyok” bélyeget. A főváros és a vidék közötti szakadékot én is érzékeltem, de azt hiszem, az emberek jósága és élethez való hozzáállása abszolút nem regionális. Miskolcon magántanítványa voltam az akkori Kilián Gimnázium latintanárának, a fogalommá vált Gyula bácsinak. Évekig jártam hozzá. Sosem feledem, hogy amikor esteledett, és eleredt az eső, az óra végén felöltözött, és kikísért az esernyőjével a villamoshoz. 80 éves is elmúlt már, nehezen mozgott, de ő még azt a generációt képviselte, amelyik azt vallotta, egy ifjú hölgy ne ázzon el az őszi szürkületben. Ez is Miskolc. Sok szép emléket hoztam onnan.

Húz olykor vissza (haza) Ládbesenyőbe a szíved, a festői dombok közé?
Cattelain Pásztor Szilvia: A gyermekkorom varázslatos volt. Végtelenül hálás vagyok a szüleimnek, hogy ott cseperedhettem, az erdőszéli természet közelségében. Háborítatlan béke jutott nekem – olyan harmónia, amit most, két kisfiú anyukájaként értékelek igazán. Felmerült már a lehetősége annak, hogy vidéken folytassuk az életünket, akár ott, ahonnan elindultam. Ameddig a gyermekek kicsik, meggyőződésem, hogy a legjobb dolog, ami velük történhet, az az, hogy megtanulják, hogyan fejlődnek a növények, állatok, az erdőben szaladgálhatnak és felfedezhetik, hogy a természet milyen sokszínű. Ezek az esztendők életre szóló tartalékot nyújthatnak, és nekem ez megadatott. A gyökereinkhez mindig nyúlhatunk. Nem lennék ma az, aki, ha nem onnan indulok.

Helytálló lenne, ha úgy folytatnánk, hogy a kis Szilvia szépérzéke és kézügyessége már az óvodában megmutatkozott?
Cattelain Pásztor Szilvia: Azt hiszem, ezt örökségként kaptam. Az édesapám, aki sajnos már nincs velünk, egy teljes asztalosműhelyt hozott létre a semmiből, mert szerette a fát. Nekem a fa forgácsának illata jelenti az otthon melegét. Sokszor lábatlankodtam mellette; megigézett, ahogy egy darab fából sakk-készletet vagy hangszert varázsol. Az édesanyám is mindig alkotott – horgolt, kötött, festett –, bármihez nyúlt, szebbé tette azt. Egyfajta meditatív állapotot élünk át, miközben alkotunk, ami flow-érzést nyújt számunkra. Én magam sokáig kerestem a helyem a kézművesség világában, hímeztem, szőttem, rajzoltam, de a makramé csak pár éve része az életemnek.

Évtizedekkel ezelőtt a szemet kissé bántó piros virágtartókban aszparágusz és szobai futóka lakott. Aztán egyszerre mintha eltűntek volna ezek a kiegészítők. Nosztalgia a makramé? A kézi technika reneszánsza?Cattelain Pásztor Szilvia: Valóban reneszánszát éli ma ez a kézműves technika, de a hímzés és a szövés ugyancsak újra a bennünket körbevevő enteriőrök részévé vált. Gyönyörű alapanyagok, színek állnak ma egy kreatív kézműves rendelkezésére, amik a nagymamáink számára még nem voltak elérhetők. Határtalanná váltak a lehetőségek.

Amilyen szemgyönyörködtető a végeredmény, annyira bonyolultnak látszik kívülről a makramé.
Cattelain Pásztor Szilvia: A makramé története régmúltra tekint vissza, a történészek szerint a 13. században arab takácsok alkalmazták először, Európában pedig a mórok közvetítésével jelent meg Spanyolországban. A 14-15. században már francia és olasz hont, aztán Angliát is meghódította. A matrózok tengeri utazásai aztán világszerte ismertté tették – az ő csomóikat máig használjuk. Egyébként maga a technika nem bonyolult, az alapdarabok eszközhasználatot nem igényelnek. Csak a zsinór és a kéz dolgozik. Nyilván vannak olyan alkotások, melyek kereteket, tűket is használnak, amikor szövéssel, horgolással is keverjük a csomókat, de bátran ajánlom mindenkinek, aki relaxációs kézműves elfoglaltságot keresnek.

Az alapanyag minősége ma a kézművesség sarkalatos pontja. Honnan való anyagokkal dolgozol?
Cattelain Pásztor Szilvia: Szeretem a természetes alapanyagokat és földszíneket. Ha tehetem, ezekből alkotok. Időnként el kell engednem ezt a vágyat, mert egy kültéren igénybe vett bútordarabnál fontos kritérium az időtállóság, nap süti, eső áztatja. Ilyenkor elengedhetetlen szintetikus zsinórokat alkalmaznom. A beltéri enteriőrökben azonban a pamutzsinórok élveznek elsőbbséget, időnként a gyapjúhoz is szívesen nyúlok. Ha tehetem, hazai készítésű fonalakat választok és itthoni mestereket bízok meg a kiegészítők gyártásával. Számomra ez fontos kritérium. Előfordul, hogy a nemzetközi piacról kell importálnom, de szerencsére nem ez a jellemző. Az emberi kapcsolatok sokat jelentenek nekem, ez a beszerzési forrásaimra és a megrendelőimre egyaránt érvényes.

Leggyakrabban milyen igényekkel fordulnak hozzád a megrendelők? És mik az igazán ritka, különleges felkérések?
Cattelain Pásztor Szilvia: A megrendelők egy része “Láttam, beleszerettem, kérlek, készíts nekem is...” kéréssel fordul hozzám, de előfordulnak teljesen egyéni elképzelések is. Bevallom, ez utóbbiak melengetik meg a kézműves szívem igazán. Valami új, valami más, ami eddig még nem volt, ez jelenti a tervezés, kísérletezés, megvalósulás szentháromságát. A Facebook-oldalamat világszerte követik – vannak Ausztráliában, Franciaországban, az Egyesült Államokban is “ismerőseim”. Ma már nincsenek földrajzi határok. Az egyéni felkérések mellett előfordulnak más jellegű megbízások is. Belsőépítészek, lakberendezők, fotósok keresnek, de költözött már a műhelyből szállodába, meditációközpontba is makramém.

Mintha a munkáid megszelídítenék a teret – békét és otthonosságot hoznak. Ugyanakkor az eseményeknek vibráló eleganciát kölcsönöznek. Hány arcú a makramé?
Cattelain Pásztor Szilvia: A csomózásnak ezer arca van. Köszönöm, hogy ezt megfogalmaztad nekem: képes megszelídíteni a teret. Belesimulhat egy letisztult skandináv környezetbe, lehet játékosan bohém, visszafogott klasszikus, hűvösen elegáns. Az anyag-forma-szín keringője ez, amit az alkotó komponál. A megrendelőimtől sokszor kérek fotót, segít az inspirációban, ha látom, hová kerül majd egy-egy alkotás. Ezek valóban szerelemprojektek. Számos ötlet és megvalósításra váró elképzelés várat még magára, némelyik csak gyorsan lerajzolt vázlat, némelyik még az sem. De ez így van jól... ha egyszer elfogynának, az megrémisztene. A műhelyünket gyakran említem családi vállalkozásként. A férjem, aki a kreativitásban is társam, gyakran inspirál. Segít, hogy időnként hátralépjek egyet, ha túl sok minden kavarog bennem. Egy-egy mondata néha továbblendít. Ha szükséges, fúr, farag, futárt rendel, vagy csak elviszi a gyerekeket sétálni. Fogja a kezem. Enélkül nem alkothatnék. Szerencsés vagyok.

Két kisfiad van: kihívás lesz átörökíteni a “tudományt” – komolyan érdeklődnek, vagy csak műkedvelők?
Cattelain Pásztor Szilvia: A gyermekeim időnként összegubancolják, kibontják a zsinórokat. Labdának használják a fonalgombolyagot, bújócskáznak, ha térelválasztó készül. Szomorúak, ha egy alkotás elutazik. Igazi gyerekek. A legjobb megrendelőim. Ámuldoznak, hogy “Mami, ez milyen szép, és ebből készíts nekünk is. Többet is!”

Bereczki-Csák Helga