Ahol a sokszínűség érték. És az alacsony fizetésből is meg lehet élni

Két dolog adódhat, mielőtt valaki útra kel: valamiből vagy túl sok van itthon (mondjuk stressz), vagy túl kevés (motiváció, fejlődési lehetőség, pénz). Esetedben melyik döntött?
Igazából egyik sem... nem mondhatnám, hogy tipikus a történetem: mi még jóval a „kivándorlási hullám” előtt indultunk útnak a férjemmel, biztos munkahelyet hagyva hátra. Ami engem mindig is vonzott, az a soknyelvűség volt, a sokszínűség és maga a megmérettetés – de nem volt bennem az az „el innen”-érzés. Mindez Magyarország 2004-es EU-s csatlakozásával egy csokorba kötve állt elém, és gondolkodás nélkül belevágtam a többfordulós EU-s intézményi felvételi vizsgába, magammal ráncigálva egy barátot is, akiből később „a” barátom, majd a férjem lett. Nem a szerelem és a házasság zajlott rohamléptékben – a felvételi eljárás volt ennyire hosszadalmas. 2003-ban jelentkeztünk a versenyvizsgára, 2006 őszén kaptunk állásajánlatot.

Nem könnyű egy reggel állni a tükör előtt és azt mondani magunknak: holnaptól máshol ébredek. Felnőttként, értelmiségiként, nyelvet beszélőként is lehet az embernek – ha csak az elején is, de – irdatlan nehéz. Be lehet ezt vallani?Nem elindulni volt a nehéz. Olyan érzés volt, mint mikor az ember turistaként megy külföldre – legfeljebb kicsit jobban meg volt pakolva a kölcsön Passat csomagtartója. Csak amikor a költözésben segédkező sógorom is hazautazott, akkor döbbentünk rá, hogy magunkra maradtunk, újra fel kell építenünk az egész életünket, elismerést szerezni a munkahelyen, új barátokat szerezni, lakást keresni stb. Hosszú, máig tartó tanulási-ismerkedési folyamat kezdődött: nyelvekkel, a közigazgatás világával (hét év versenyszféra után), az országgal, emberekkel, szokásokkal. Nem volt könnyű, pedig itt alapvetően kedvesebbek, barátságosabbak az emberek, de kezdetben azért bizalmatlanok is az idegenekkel. Az első évben Brüsszelben éltünk, franciául alig-alig beszéltünk, angolul/németül/hollandul meg ők nem nagyon. Mindez a kezdet kezdetén, amikor le kellett fektetni egy új élet alapjait: lakáskeresés és -berendezés, szerződéskötés a szolgáltatókkal, autóvásárlás – elég sokat kínlódva, értetlenkedve, de a végén legtöbbször sikerrel. Ha egyedül vagyok akkor, talán fel is adom, és haza jövök, annyira nem találtam a helyem. Persze nem volt visszaút, nem is lett volna reális annyi küzdelem után megfutamodni, „hazaszaladni”. Szép lassan kialakultak a dolgok, egy év után sikerült flamand (holland) nyelvterületre költöznünk, tágasabb, komfortosabb házba, könnyebben ment a kommunikáció, és a gyermekeink születésével egyre inkább bekapcsolódtunk az „átlag belga” hétköznapokba. Utólag azt mondom, érdemes volt bevállalni, küszködni az elején. Mára az életünk stabilizálódott, itthon vagyunk, jókat nevetve időnként a soknyelvűségből fakadó vicces helyzeteken. Ma már ez az életünk része, mint ahogy az is, hogy Magyarországra érve a gyerekeink hangosan felkiáltanak: anya, itt mindenki magyarul beszél!

Az Európai Bizottság azért nem egy gyorsétterem, ahol félévente megfordulhat egy pozícióban akár húsz szerencsevadász is. Vagy igen? Hogyan kerültél be?
A másfél évig tartó kiválasztási folyamat (írásbeli és szóbeli vizsgák) volt az első lépcső: így kerültünk fel egy listára, amiről utána a megfelelő profillal rendelkezőket behívták interjúra. 2006 szeptemberében két nap alatt 11 interjún voltam – amiből 9 állásra engem választottak, így én dönthettem, hová megyek: maradtam HR-területen, ahonnan indultam. Manapság ennél sokkal nehezebb bekerülni, mert nehezedtek a vizsgák, kevesebb van belőlük, és rengetegen jelentkeznek évről-évre. Sokféle státuszban lehet itt dolgozni, de határozatlan időre (vagyis inkább nyugdíjig) szóló köztisztviselői állásokra – mint amilyen a miénk is – nehéz bejutni.

A Bizottság munkáját (legalábbis ez a papírforma) 30 ezer fős adminisztráció segíti. Mi a lépték? Mi az elvárás?  És mit lehet venni egy fizetésből – csak nagyságrendileg –: tanyát Mátészalka mellett vagy lakást Budán?
Pont azért, mert ilyen hatalmas a gépezet, nehéz általánosságban beszélni az elvárásokról, de az biztos, hogy jóval reálisabbak, mint a versenyszférában. Könnyebben teljesíthetőek, és több idő marad magunkra, a családunkra, kikapcsolódásra. A fizetések széles skálán mozognak, attól függően, hogy ki milyen beosztásban dolgozik. Mi ezen skála egyik meglehetősen alacsony szintjén vagyunk, de így is jól meg lehet élni a fizetésből, jobban, mint otthon, és még félre is tudtunk tenni belőle – egészen addig, míg nem kellett hitelt fizetnünk.

Brüsszel a magyarok szemében, a híradások sematikussága miatt, tulajdonképpen csak fejhallgató és tanácsterem – ránézésre minden feszes. El tudtok lazulni?
Mi – munkaidőn kívül – nagyon! És talán tudatosan is figyelünk arra, ne sikítson rólunk, hogy EU-s köztisztviselők vagyunk. Jó időben az EU-s negyed körüli kis éttermek teraszain ebédidőben és munkaidő után itt is ugyanúgy lazít mindenki, aki nem lohol haza a családoz, mint bárhol máshol. Lehet menni Tankcsapda, Kispál, Quimby stb. koncertre, vagy csak bográcsozni egy jót, ahogy mi szoktuk.

Jó Belgiumban nevelkedő magyar gyereknek lenni? Ha igen, főként mitől/miért?
Nem, mert alig van cukrászda és fagyizó, és Túró Rudi szállítmány is csak ritkán érkezik. Kevés a strand és a jó meleg idő. Igen, nagyon jó. Választhat az EU-s szülő, hogy magyar, francia, flamand (angol, német stb.) nyelvű iskolába küldi a gyerekét. Ha úgy dönt, mint mi, hogy itt lesz otthon, ez lesz a gyermekei hazája és flamand iskolába küldi, de emellett otthon el-elhinti a magyar kultúrát is, olyan európai szellemiségű gyerekei lesznek, akik nem akadnak fenn azon, hogy ide-oda váltsanak a nyelvek között, barátaik különféle nemzetiségűek lehetnek, hogy a helyi játszótéren, de akár a boltban, a postán, bárhol legalább három nyelvet beszélnek, és tényleg nem számít, ki honnan jött. Másrészt jó itt gyereknek lenni, mert szerda délután nincs iskola, sok szülő pedig részmunkaidőben dolgozik, hogy legalább azt az egy fél napot együtt töltsék. A tömegsport támogatottsága óriási, mindenki talál magának valót. Nálunk van magyar nyelvű karate, flamand tánc és jiu-jitsu, francia torna. Mármint a családban. Tavaly a magyar gyerekeknek – itt, helyben – magyar nyelvű énekes foglalkozást is szerveztem, mert innen macerás Brüsszelbe bejárogatni, ahol egyébként egyre több magyar nyelvű program van.

Tegyük fel, elővillan a 20 évvel későbbi „lakcímkártyád”. Mi áll majd rajta?
Kilenc éve úgy jöttem el Magyarországról, hogy öt év múlva jövök. Ehhez képest egy éve vettünk egy házat, itt, Belgium flamand részén...

- BCSH -