A szégyenletes verést elkerülte a DEKE
![A szégyenletes verést elkerülte a DEKE](https://civishir.hu:10013/media/7c2f1d38-fffb-462f-8505-b604cfd74dbc.jpg?size=850)
Mint arról már többször is beszámoltunk, a debreceni egyesületet fizetés hiányában elhagyta a fél csapat, fizetési kötelezettség elmulasztása miatt a szövetség pontlevonással büntette, a gárdát működtető kft. közben szinte mindenkinek tartozik, maga a DEKE pedig utolsó a bajnokságban.
Ennek tudatában fogadta a gárda a jó erőkből álló Székesfehérvárt, és bizony nem lehettek vérmes reményei. Az előző fordulóban a srácok 40 ponttal kaptak ki Szolnokon, ehhez képest az Albacomp ellen egészen jól helytálltak: a 21 pontos vereség minden tényezőt számba véve nem szégyenletes, sőt, végül is férfias hozzáállást tükröz. Ezt tükrözi Fodor Péter edző nyilatkozata is: – "Ebben az állapotunkban ennyire futotta a csapatomtól, ám ez így is nagyon dicséretes, hiszen örültünk, hogy egyáltalán ki tudtunk állni."
Igaz, igaz. Persze ettől még nem fényesedik a jövő...
Férfi kosárlabda NB I., A csoport:
Debreceni Egyetem KE–Albacomp 78–99 (24–20, 19–32, 15–24, 20–23).
Debrecen, 500 néző. V: Ádám, Szabó G., Domokos.
DEKE: Szavics 14/6, Kaluha 6/6, Soós G. 5/3, Boldizsár 6, FÜLÖP 20/3. Cs: TAKÁCS D. 11/3, Boros G., ERDEI 14/12, Balogh A. 2, Kóthay. Edző: Fodor Péter.
ALBACOMP: SIMON B. 9, Toya 9/3, RADOVICS 14/3, M. LEE 21/6, Farkas A. 2. CS: HANGA 26/12, Keller Á. 6, Bódi 10/6, Madár 2, Fodor K., Antal. Edző: Szrecsko Szekulovics.
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–8. 7. p.: 20–14. 14. p.: 29–33. 18. p.: 40–49. 23. p.: 47–60. 28. p.: 56–70. 34. p.: 66–86. 37. p.: 70–90
Kipontozódott: Boldizsár (29. p.).
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)