A San Siróban vigasztalódhatnak a debreceniek
A Debreceni Labdarúgó Akadémia U15-ös csapata a második helyen végzett a Foci a Barátságért elnevezésű kispályás tornán, Milánóban. Az együttes a szombati döntőben 1-0-ra kikapott a szlovén NK Maribortól, így lett ezüstérmes.
Az érmeket Franz Beckenbauer, a program nemzetközi nagykövete, a német futballválogatott egykori klasszis játékosa adta át.
Az eredetileg 32 csapatosra tervezett nemzetközi mezőnyből egy csapat hiányzott: a vietnami Hoang Anh Gia Lai FC nem érkezett meg, így - mivel az ázsiai fiatalok éppen a DVSC-DLA csoportjában szerepeltek volna - a magyaroknak három helyett csak két csoportmeccsük volt. A cseh Sparta Prahától 2-0-ra kikaptak, ráadásul egyik játékosukat kartörés miatt elvesztették, a lengyel Varsoviát viszont 3-1-re legyőzték, így továbbjutottak a 16 közé.
A nyolcaddöntőben a török Besiktast győzték le 1-0-ra, a negyeddöntőben pedig 1-1-es rendes játékidő, majd gól nélküli hosszabbítás után hatméteres büntetőlövésekkel búcsúztatták az Atlético Madrid korosztályos együttesét. Az elődöntőben a holland Double Dutchies elleni 3-1-es siker jelentette azt, hogy a DVSC-DLA játszhatta szombat délután a rangos nemzetközi torna döntőjét a milánói Sforza-vár udvarán kialakított miniarénában a szlovén Mariborral.
A tornán a hattagú csapatok egyszer 16 perces mérkőzéseket játszottak, műfüves pályán.
A futballtorna a Milánóban zajló IV. nemzetközi gyermekfórum "Gazprom Foci a Barátságért" (F4F) társadalmi programjának fő eseménye volt, amelyet azért hoztak létre, hogy támogassa az ifjúsági sportot, emellett pedig népszerűsítse a toleranciát és a különböző országok, nemzetek tiszteletét a fiatal labdarúgók körében.
A fiatalok este a helyszínen tekintik meg a BL-döntőt.