Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Lokitól igazolt edzőt a Hajdúszoboszló

| 2022. 06. 07. | 19:15:00
Új elnökséggel folytatja a HSE. 
A Lokitól igazolt edzőt a Hajdúszoboszló
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szűcs János irányítja a következő szezonban a Hajdúszoboszlói SE NB III-as labdarúgócsapatát – jelentette be június 7-én sajtótájékoztatón a klub új elnöke. Katona Imre elmondta: olyan edzőt szerettek volna szerződtetni, aki kötődik a városhoz, és szakmailag is magas szintet képvisel. Hozzátette: Szűcs János mindkét feltételnek megfelel, hiszen Hajdúszoboszlón született, és az UEFA A-licencét is megszerezte már évekkel ezelőtt. Az 1976-ban született Szűcs János legutóbb a szintén a harmadosztályban szereplő DVSC II. vezetőedzője volt. 

Katona Imre a HSE elmúlt időszakát értékelve emlékeztetett: cége, az Aqua-General Kft. egy évvel ezelőtt főtámogatóként csatlakozott a klubhoz, majd a közelmúltban azzal a feltétellel vállalta el az elnöki tisztséget, ha saját maga választhatja ki azokat a munkatársakat, akikkel a klub hosszú távon is sikeres működése érdekében együtt szeretne dolgozni. 

Katona Imre elnök

A HSE ügyvezető alelnöke Vass Sándor, a szakosztályokért felelős alelnöke pedig Tumbász József lett – ismertette. A sportigazgatói feladatokat Nagy Attila látja el, és bekerült még az elnökségbe Mester József, valamint a Hajdúszoboszlói Sportfejlesztő Kft. ügyvezetője, Markovics Andrea. 

Az elnök a következő időszak legfontosabb feladatának a klub és a kft., pénzügyi helyzetének stabilizálását, a költséghatékonyságot, valamint a működéshez szükséges további források bevonását nevezte. 

Katona Imre elmondta azt is: a következő években az infrastrukturális háttér fejlesztését is szeretnék elkezdeni. Ehhez az MLSZ-nél már pályáztak forrásra, és ha nyernek, a 160 millió forintos támogatással és az ehhez társuló 70 millió forintos önrésszel a többi között a bajnoki mérkőzéseknek helyet adó pályát, részben a lelátót és az edzőpályát is felújítanák, modernizálnák.

TT

További híreink
Magyar Nagydíj: 1500 rendőr, 200 kamera
Magyar Nagydíj: 1500 rendőr, 200 kamera
A hétvégén a Hungaroringre figyel a Forma-1 világa.
Ha augusztus, akkor Eötvös Kupa
Ha augusztus, akkor Eötvös Kupa
Debrecenben és Hajdúnánáson küzdenek a csapatok.
Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal aranyérmes
Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal aranyérmes
Nagy volt az öröm Szingapúrban.
Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Az esemény tervezett új időpontja augusztus 9.
Vívó-vb: ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők
Vívó-vb: ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők
Japán ezúttal megállíthatatlan volt.
Vb-bronzérmes a magyar kardcsapat
Vb-bronzérmes a magyar kardcsapat
A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a japánokkal kerültek szembe.
Bondár Anna nyolcaddöntős Varsóban
Bondár Anna nyolcaddöntős Varsóban
A szoboszlói teniszező Harriet Dart ellen játszott.
A Debrecen simán elverte a szlovák bajnokot
A Debrecen simán elverte a szlovák bajnokot
Újabb felkészülési meccset játszott a DVSC Schaeffler.
Mászófal épül több hajdú-bihari iskolában
Mászófal épül több hajdú-bihari iskolában
A boulder falakon a gyerekek alacsony magasságban, kötélbiztosítás nélkül mászhatnak.
Könnyed szoboszlói siker Torontóban
Könnyed szoboszlói siker Torontóban
Marozsán Fábián alig több mint egy óra alatt győzött.
Egymás után kétszer péntek a DVSC napja
Egymás után kétszer péntek a DVSC napja
Előbb hazai pályán az MTK, majd idegenben a Kazincbarcika lesz az ellenfél.
Ukrán védő csatlakozott a Debrecenhez
Ukrán védő csatlakozott a Debrecenhez
Legutóbb Litvániában játszott.
Pont nélkül maradtak a debreceniek az NB III-ban
Pont nélkül maradtak a debreceniek az NB III-ban
A DEAC és a DVSC II. is vereséget szenvedett.
ZTE–DVSC: hat gól, egy-egy pont
ZTE–DVSC: hat gól, egy-egy pont
A debreceni csapattal még sok munka van - ezt nyugodtan megállapíthatjuk.
Szoboszlai óriási gólt lőtt a Milannak
Szoboszlai óriási gólt lőtt a Milannak
A Liverpool azonban simán kikapott.
NB III.: ez lehet a DEAC bajnoksága
NB III.: ez lehet a DEAC bajnoksága
A debreceniek hazai pályán kezdenek.
A vérátömlesztésen átesett DVSC hadba indul
A vérátömlesztésen átesett DVSC hadba indul
A debreceniekben tombol a kíváncsiság, hogy mire lesz képes tétmérkőzésen a csapat.
Makray Balázs új pozíciót kapott a Lokinál
Makray Balázs új pozíciót kapott a Lokinál
Igazgatóként dolgozik tovább a debreceni klubnál.
NB I.: a Ferencváros ellen ki rúg labdába?
NB I.: a Ferencváros ellen ki rúg labdába?
Nagy meglepetés lenne, ha nem a zöld-fehérek nyernék a pénteken kezdődő bajnokságot.
Fotókon a DVSC-fieszta
Fotókon a DVSC-fieszta
A debreceniek szombaton már idegenbeli bajnokit vívnak.
Újabb spanyolt igazolt a Debrecen
Újabb spanyolt igazolt a Debrecen
Balszélső csatlakozott a DVSC-hez.
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.
Újraindult a vonatforgalom Nagyvárad és a magyar határ között
Újraindult a vonatforgalom Nagyvárad és a magyar határ között
Egyelőre óránként 50 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Életmentés Hajdúböszörményben: jókor, jó helyen
Életmentés Hajdúböszörményben: jókor, jó helyen
Éppen arra járt egy szabadnapos mentőápoló.
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Debrecenben, Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón és Püspökladányban változik az ügyintézés.
Hajdú-Biharban 46 település nyert tűzifát
Hajdú-Biharban 46 település nyert tűzifát
Száraz tűzifa kerülhet a rászorulókhoz.
Nézzen hullócsillagokat a pusztában!
Nézzen hullócsillagokat a pusztában!
Farkasokkal és vadlovakkal.
A kovid-fertőzöttek számának emelkedése várható
A kovid-fertőzöttek számának emelkedése várható
Újra megvizsgálták Debrecen szennyvizét.
Karambol Sárrétudvari határában
Karambol Sárrétudvari határában
Két autó ütközött össze.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.
Hirdetés
Hirdetés
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Támogatott tartalom
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Hirdetés
Hirdetés