Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A listavezetővel nem bírt a DEAC

| 2024. 11. 24. | 20:53:31
A debreceniek nem tudták végig követni a nagy iramot diktáló székelyeket.
A listavezetővel nem bírt a DEAC
Novotnyéknak ezúttal nem termett babér (Fotó: c1civis_hir:184963)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A listavezető Gergyószentmiklós együttesét fogadta a DEAC a jégkorong Erste Liga november 24-i játéknapján. A két együttes ebben az idényben már másodszor találkozott, és bíztunk benne, hogy a debreceni egyetemisták visszavágnak a Székelyföldön elszenvedett vereségért.

Erre sajnos esélye sem volt a Vaszjunyin-csapatnak, amely a játék legtöbb elemében – beleértve a küzdőszellemet is – gyengébbnek bizonyult ezen az estén. A második harmad elején még 2-1-re vezetett a DEAC, ám utána már csak a gyergyóiak akarata érvényesült a pályán. A vendégek nagy fölénye igazán a második játékrészben érvényesült, hiszen négy góllal terhelték meg a hazaiak kapuját.

Az utolsó harmadban már csak futott az eredmény után a debreceni gárda, amely csak szépíteni tudott, 5-3-as székelyföldi vezetésnél, az utolsó két percben a kapust is „feláldozva”, hat mezőnyjátékossal támadott, de nem járt sikerrel.

A DEAC erdélyi túrára utazik, ahol november 29-én a Csíkszereda, majd másnap a címvédő Brassó vendége lesz. Hazai pályán legközelebb december 8-án játszik, amikor a DVTK-t fogadja.

Erste Liga, alapszakasz
DEAC–Gyergyói HK (romániai) 3–6 (1–1, 1–4, 1–1)
Debrecen, 428 néző. V: Juhász, Vincze P., Varjú-Bartal, Szabó D.
DEAC: Hetényi (Szeles) – Usztyinyenko 1, Bukor  1/ Kloz, Dobmayer / Jakabfy S., Gőz – Mozer (1), Galoha (1), Culigin (2) / Szmirnov, Novotny, Senfeld / Bucskin (1), Kreisz B., Mihalik A. 1 / Kozma, Molnár D. Edző: Artyom Vaszjunyin
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen, Wardley / Mesikämmen (2), Fejes (1) / Imre, Raymond (1) / Sándor B. – Vincze P. 1, Sylvestre, Bodó (1) / Orban 1 (1), Gerads 2 (1), Sárpátki / Ádám, Császár, Vayrynen 1 / Vincze G., Csiszer 1. Edző: Markus Juurikkala
Kapura lövések: 28–38.
Emberelőny-kihasználás: 5/1, ill. 3/2

Mesterszemmel

Artyom Vaszjunyin: - A Gyergyó egyszerűen lehokizott minket, ha az első harmad null-öt, egy szót sem szólhattunk volna. A játék minden elemében felénk kerekedtek. Nem a vereség ténye a fájó, hanem az, hogy milyen játékkal kaptunk ki. Nincs más választásunk, vissza kell térni az alapokhoz, és megpróbáljunk onnan újra felépíteni magunkat. Hetényi Zoltán volt a legjobb emberünk, és azért cseréltem le, mert már sajnáltam.

Markus Juurikkala: - Nagy különbség, hogy míg két napja Dunaújvárosban egyetlen gólt szereztük, addig ma hatszor is betaláltunk. Igazán jól működtek a soraink, különösen a második harmadban, amikor a lehető legjobb döntéseket hoztuk a debreceni kapu előtt. Látszott a csapaton, hogy nagyon akart, ennek meg is lett az eredménye.

Hirdetés
További híreink
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
Debrecenben 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett.
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Ő a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Spanyol hátvédet igazolt a Debrecen
Spanyol hátvédet igazolt a Debrecen
Hazája élvonalbeli bajnokságában is játszott.
Európa-liga: a Paks már ki is esett
Európa-liga: a Paks már ki is esett
Pedig ez még csak a selejtező első fordulója volt.
Debrecenben marad a védelem oszlopos tagja
Debrecenben marad a védelem oszlopos tagja
A fehérorosz hokis újabb egy évig a DEAC-ot erősíti.
Több mint ezren nem csak bulizni jöttek Debrecenbe
Több mint ezren nem csak bulizni jöttek Debrecenbe
A Campus mellett sportfesztivált is rendezett az egyetem.
Elhunyt a magyar válogatott egykori kapitánya
Elhunyt a magyar válogatott egykori kapitánya
A magyar válogatottban 1967 és 1972 között 52 alkalommal lépett pályára.
A DVSC-től igazolt a DEAC
A DVSC-től igazolt a DEAC
Debrecenen belül cserélt klubot.
Hamburg: negyeddöntőben a szoboszlói játékos
Hamburg: negyeddöntőben a szoboszlói játékos
Könnyed sikerrel jutott tovább.
Távozik a korábbi gólkirály a Debrecentől
Távozik a korábbi gólkirály a Debrecentől
Egy rutinos védő is elhagyja a DEAC-ot.
DVSC-DEAC: gólzáporos edzőmeccs
DVSC-DEAC: gólzáporos edzőmeccs
Összecsapott egymással a két debreceni csapat.
Debrecenben marad a védelem oszlopos tagja
Debrecenben marad a védelem oszlopos tagja
A fehérorosz hokis újabb egy évig a DEAC-ot erősíti.
Távozik a korábbi gólkirály a Debrecentől
Távozik a korábbi gólkirály a Debrecentől
Egy rutinos védő is elhagyja a DEAC-ot.
Az orosz támadó tovább erősíti a DEAC-ot
Az orosz támadó tovább erősíti a DEAC-ot
Anton Shenfeld jól érzi magát Debrecenben.
A gólpasszkirály marad Debrecenben
A gólpasszkirály marad Debrecenben
Ő a liga asszisztkirálya.
Régi ismerős igazolt Debrecenbe
Régi ismerős igazolt Debrecenbe
Visszatért a DEAC-hoz.
Újabb védőt igazolt a Debrecen
Újabb védőt igazolt a Debrecen
A fővárosból szerződött a DEAC-hoz.
Ifjú szerb csatárt igazolt a Debrecen
Ifjú szerb csatárt igazolt a Debrecen
Szeretné elkezdeni a tanulmányait a Debreceni Egyetemen is.
Debrecenben marad a fiatal védő
Debrecenben marad a fiatal védő
Harmadik idényét kezdik majd a DEAC-nál.
Kanadát is megjárt fiatallal erősít a Debrecen
Kanadát is megjárt fiatallal erősít a Debrecen
Molnár Zétény kölcsönbe érkezik a DEAC-hoz.
Debrecenben marad a rutinos védő
Debrecenben marad a rutinos védő
Reméli, a DEAC-cal legalább egy aranyérmet szereznek.
Kreisz Brúnó Debrecen mellett döntött
Kreisz Brúnó Debrecen mellett döntött
A jégkorongozó szerződést hosszabbított a DEAC-cal.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
Debrecenben 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett.
Hirdetés
Hirdetés
Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka
Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka
A debreceni politikus ellenőrizte.
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Ő a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Campus Job Street: keresd a Richtert!
Mindenki megismerheti, milyen is kutatónak vagy gyógyszerkészítőnek lenni.
Újabb féléves csúcson a használtautó-piac
A kedvenc továbbra is az Opel.
Nagy István: a magyar gazdák pénzét Ukrajnába viszik
Az Európai Unió hétéves költségvetésének tervezete egyértelműen ukránbarát költségvetés - így a miniszter.
Lakáshitel-program: újabb részletek derültek ki
Legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal felvehető lesz.
Kínai „agyat” kapnak a debreceni BMW-k
A BMW ezzel a lépéssel követi a Mercedes-Benz példáját.
A KSH szerint ennyi a nettó átlagbér
A bruttó 9,0, míg a nettó 8,9 százalékkal emelkedett egy év alatt - írják.
Támogatott tartalom
Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Játékokkal, kvízzel várják az érdeklődőket.
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Hirdetés
Hirdetés