A Fidesz debreceni elnöke keményen beolvasott a Naplónak

A megyei napilap hétfőn azt írta, a helyi Fidesz aktivistáit és segítőit egyetlen egy választott tisztségviselő sem köszöntötte, erre Pósán László elnök kemény hangon, indulatosan reagált.
Íme, Pósán közleménye, változtatás nélkül!
"A Hajdú-bihari Napló 2014. május 26-án megjelent számában egy a nevét nem vállaló újságírója az újságírás legelemibb szabályait figyelmen kívül hagyva maga kreált híreket és a legkevesebb fáradtságot sem vette, hogy annak tartalmáról meggyőződjön. A nevét nem vállaló újságíró olyan valótlanságok sorát állítja, amely minden logikusan gondolkodó ember számára magát a lapot is hiteltelenné teszi. Miért gondolja a derék szerző, hogy a Fidesznek minden választást kizárólag a Belvárosi Közösségi Házban kellene ünnepelnie? Ha méltóztatik felhívni a párt irodáját és rákérdezni arra, hogy hol lesz az eredményváró akkor megtudhatta volna, hogy a Fidesz debreceni szervezete és több száz aktivistája a Piac utcai székházban várta az eredményeket és örült a szavazás végkifejletének. Ezen jelen volt a párt debreceni elnöke, országgyűlési képviselője dr. Pósán László, a párt országos listájáról bekerült másik képviselője Rácz Róbert, alpolgármestereink, önkormányzati képviselőink. Egyedül Kósa Lajos nem volt ott, aki a párt országos ügyvezető alelnökeként valóban Budapesten tartózkodott. A Napló újságírójának az az állítása, hogy a párt aktivistáit és segítőit egyetlen egy választott tisztségviselő sem köszöntötte volna finoman fogalmazva is hazugság. Szeretnénk hinni, hogy a Napló újságírói a jövőben nem maguk kreálják a híreket, hanem a tényleges történésekről adnak tájékoztatást. A Fidesz debreceni szervezete minden olyan rendezvényre, amely közérdeklődésre okkal tarthat igényt, a médiát mindig meghívja. Sajnálattal kellett tapasztalnunk, hogy az invitálásunknak a Hajdú-bihari Napló a legritkább esetekben tesz eleget. Magukba szállni és megváltozni sohasem késő, ehhez sok sikert kívánok."
Ez a cikkrészlet akasztotta ki Pósánt |
Azért csöndes Debrecenben a Fidesz-ünneplések helye, mert a párt fontos emberei ott akartak lenni a választási fotóalbumokba készülő felvételen. Jobb tehát zárva tartani a Belvárosi Közösségi Ház kapuját, nehogy az aktivisták rosszalló megjegyzéseket tegyenek, amiért mind magukra hagyták őket azok, akikért már több választáson is oly sokat talpaltak. Erre gondoltam először a sötét ablakok láttán – némi rosszallással, s nem biztos, hogy megalapozottan. De rögvest az is eszembe jutott, hogy a Fidesz e csenddel üzen: Európa nem ad okot az ünneplésre, a párt győzelmét pedig már megünnepelték áprilisban, s most más dolguk van. Ezt a feltevést gyengíteni látszik, hogy Budapesten a Millenárison pár százan mégis az asztalok köré gyűltek koccintásra. Valójában ez sem gyengíti, inkább hangsúlyozza az alapállást, miszerint igen is, meg nem is: a választók körében magasan vezető jobboldali párt sok képviselővel akar ott lenni az Európai Parlamentben. Magam az áprilisi választás után csak a debreceni Fidesz-ünneplésnek lehettem tanúja, ahol a kötelezően hozott sima győzelem senkit nem lepett meg, továbbá, a Fidesz-fővárosban már annyiszor ujjongtak a siker miatt, hogy kicsit elunták egymás ragyogó fogsorát nézegetni, meg a szembe jövő vállát veregetni. Az ünnepi pörkölt íze is a szájukban van még. Forrás: naplo.hu |


















