A debreceni irányító bizakodva utazik Körmendre
![A debreceni irányító bizakodva utazik Körmendre](https://civishir.hu:10013/media/820bbb74-70b8-4b20-bcf1-1bb1ff9531e8.jpg?size=850)
Körmendre látogat a Debreceni Egyetem együttese az első osztályú kosárlabda bajnokság 18. fordulójában. Amennyiben Kovács Adrián együttese győzelemmel zárja a január 9-én, 18 órától kezdődő rangadót, a két csapat helyet cserél a tabellán.
A klub a honlapján emlékeztet, a két együttes december elején már találkozott egymással, akkor emlékezetes mérkőzésen, kétszeres hosszabbítás után a piros-feketék győzelemmel távoztak a Nagyerdőről. – Sok hiányzónk volt akkor, többen pedig csak azon a találkozón tértünk vissza valamennyi kihagyás után. Sosem jó vereséget szenvedni a ráadásban, de így utólag visszagondolva azzal a kerettel már az is bravúrnak számított, hogy nehéz csatára tudtuk kényszeríteni a Körmendet – mondta a DEAC fiatal irányítója, Somogyi Ádám.
A Körmend 9 győzelemmel és 5 vereséggel jelenleg a 6. helyen áll, a DEAC pedig mindössze egy sikerrel lemaradva követi szombati riválisát a tabellán. A vasiaknál leginkább a Thames-Taylor duó semlegesítésére kell majd odafigyelni, de Mócsán, Ferencz, vagy az új igazolás, Ireland is bármikor képes kiemelkedő teljesítményre.
– Kulcsszituációkban a legtöbbször Thames kezében van a labda, az ő semlegesítése mindenképp kulcsa lesz a mérkőzésnek. Az új irányítójukkal és a nagyszerű dobóikkal nagyon veszélyesek mezőnyben, a periméter-védekezésünkre ezúttal fokozottan figyelnünk kell majd. Mivel a decemberi találkozásunk óta már többen visszatértek a csapathoz, én nagyon bizakodó vagyok
– közölte a válogatott hátvéd.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)